2009. december 12., szombat

Előszó az olvasóhoz

Minden emberbe belebújik néha az ördög. Van akibe többször is, van, aki annyira savanyú citrom, hogy még az ördög is kerüli. És van a Magduska. Az ördögnek bérlete van hozzá, olyan sűrűn találkoznak.
Társadalmi megítélése szerint Magduska szingli, de ő kifejezetten utálta ezeket a nagyzó külföldi jövevényszavakat, mert amit nem lehet magyar szóval elmondani, leírni, az nincs is, szokta volt mondogatni. Így aztán, ha a kérdésre került a sor, ő gondolkodás nélkül azonnal rávágta, hogy vénkisasszony. Mert a vénlány milyen rondán hangzik már. És igen, negyvenen felül, még most is és örökké Magduska. És ennek nyomós oka van.
Abban az időben, amikor a Magduska is született, még nem volt divat, hogy az Apuka is a szülőszobában rontja az oxigén koncentrációt, így Magdus Apus a folyosón várt a hírre, hogy akkor Jánoska, a nagyapja után, vagy Magdi, mert az szépen hangzik. Mert a vezetéknevükkel bizony megverte őket az ördög. Ördögh, így gh-val. De persze senki sincs, aki a h-t is ejtené. És Magdus Anyus hősiesen lihegett és pihegett 22 órán át, míg Apus bizony elszenderedett a folyosó padon, és álmában mindenki h-val ejette az Ördöghöt, és ettől nagyon boldog lett. Az édes álomból a nővérke ébresztette és gratulált a kislányhoz. Eközben a szülőszobán euforikus örömben feküdt Magdus Anyus, kezében a csecsemővel, és mielőtt elvitték volna a csecsemőosztályra, még megkérdezték: És, mi lesz a neve a kicsinek? A mérhetetlen mennyiségű, infúzión át a vérébe került és ott keringő oxitocin, valamint a felszabadult endorfin hatására Magdus Anyus csillogó szemekkel, és a kizárólag a csecsemők felé irányuló gügyörészó hanghordozással azt motyorogta: Magduska, kicsi Magduskája édesanyucikájának. Így akarva, akaratlan Magduskának lett anyakönyvezve: Ördögh Magduska.
Életében legalább 3 évet szánt arra, hogy megváltoztathassa a nevét. Kiderült, hogy némi illetékbélyeg és engedély megváltás után gyakorlatilag bármilyen nevet választhat. Lett is nagy öröm. Aztán meg bánat. Mert kiderült 5000 forintot kell legombolnia csak az illetékbélyegért, és ez még csak a jéghegy csúcsa. Új iratok, személyi, útlevél, meg miegymás. És pont mindig akkor jutott eszébe az ügyintézés, mikor már elfogyott a havi szórópénze. Egy darabig próbálkozott APEH-os szellemben működni, vagyis, ő nem új nevet szeretne, csak a régit megrövidíteni. Ezzel az állam is sokat spórol, érvelt, hiszen minden nyomtatványon, iraton, szavazócédulán, annyival kevesebb karaktert, ergo annyival kevesebb festéket kell elhasználni, sőt – mutatott rá többször is – ezzel a környezetet is hatékonyan lehet védeni. A bürokrata gépezetet mégsem hatotta meg a briliánsan felállított érvrendszer. Így maradt Magduska. És most, túl a negyvenen már nem is foglalkozott vele.
Minden ember életében vannak jó napok és rossz napok. Csak Magduska nem tudja, hogy mi is lenne elvileg a különbség a napok között. Hogy ez miért is van így? Nos erről szól ez a kis könyv. Magduska, született Ördögh Magduska teljesen mindennapi, és semmikép sem hétköznapi élete és kalandjai a lehetőségekkel sűrűn teleszőtt, ám kutyapiszokkal még sűrűbben telepített szép fővárosunkban.
Megjegyezni kívánom, hogy Magduska, bár létező személy is lehetne, kizárólag beteg agyam szüleménye. Bármilyen hasonlóság meglévő emberekkel, azok életével csupán a véletlen műve lenne? Hát meglátjuk....

2 megjegyzés: