2009. december 16., szerda

Szürke hétköznapok

Mámorító volt a hétvége együtt, és döbbenetes, hogy olyan gyorsan elszállt.
– Einsteinnek igaza volt – elmélkedett Magduska Edének vacsora közben – a tér és az idő relatív. Mert mindegy, hogy melyikünknél töltöttük volna el a hétvégét, de nem mindegy, hogy az egészet, vagy csak egy napot.
És Ede csak helyeselni tudott. Felmerült a gondolat, hogy tizenöt év után először jelentsenek mindketten beteget Hétfőn, és ne menjenek dolgozni. Egyrészt ez hihető lehetett volna a mai H1N1-es időkben, de kb. egy perc édes tervezgetés után rájöttek, hogy egyikük sem tudna hazudni, és bizony rosszul éreznék magukat. Öt perc után még abban is megállapodtak, hogy nem fogják egymást hívogatni napközben, hiszen – mutatott rá Magduska:
– Hogy tudjak súlyos bírságot kiszabni egy elrontott tizedesvessző miatt, ha közben akármikor felhívhatsz? Hogy legyek kemény, de mégis igazságosan bírságoló, ha közben boldog vagyok?
És Ede teljes mértékben egyetértett, hiszen osztályvezetőként naponta utasított el hitelkérelmeket és személyi kölcsönöket. Azt tényleg nem lehet boldog emberként megtenni.
– Hogy is nézne ki, ha nagy boldogságomban engedélyeznék 70%-os fedezettel, 20 évre felveendő kölcsönt, ha a kölcsönkérő pont olyan korú, mint Te Magduska? Nem tudnám megtagadni, miattad nem!
És ebbe Magduska belepirult. Így hát, ha nehéz szívvel is, de elváltak útjaik, hogy a kemény hivatalnoksorsot beteljesíthessék, és epedve várják a hétvégét.
– Gondolj bele Magduska, mintha újra kollégisták lennénk, és a Péntek esti buszon láthatnánk egymást megint.......... Hát nem lenne csodás?
És megegyeztek, hogy de, csodás lenne, így Ede megígérte, hogy Péntek este 17:10-kor a Ferenciek Terén fogja várni Magduskát a 7-es busz megállójában. És majd együtt elmennek a Móricz Zsigmond körtérig. És onnan gyalogolni fognak. Kézen fogva. És ez maga lesz a fitneszprogramba oltott szerelem.
Borongós volt a hétfő reggel. A kollégák semmi változást nem vettek észre Magduska viselkedésében. Megrótt 2 Bt-t, megbírságolt egy egyéni vállalkozót és egy Kft-t, és pótbevallásra adott haladékot egy Zrt-nek. Szóval olyan átlagos nap volt. Hazafelé zötyögve a 18-as villamoson Magduska elhatározta, hogy felhozza a pincéből a tévét, és főzőműsort fog nézni, hogy ellesse a szakácsok legféltettebb, de 24 órában sugárzott titkait a Paprika Tv-n.
Így miután hazaért és átöltözött – a hivatalba szigorúan fehér blúz, fekete szoknya, fekete harisnya egyenruhában járt – helyet csinált a nappaliban a tévének. Még arra is kiterjedt a figyelme, hogy hosszabbítót tegyen a tévé leendő helyére, mert konnektor persze csak egy helyen volt a szobában, a sarokban. De senki nem tesz tévét a sarokba. Legalábbis a Magduska köreiben.
A pincében már jó poros volt a tévé. Kicsit letörölgette, és a fogást próbálgatta rajta. Nem volt egy nagy darab, és végül is ide is egyedül hozta le, igaz csak a kaputól, mert a tévé beköltözése óta itt lakott a pincében. Átfogta, és egy nagy hóóóóóó-rukkkkkkkkal megemelte. Nehéz volt, de kibírhatóan.
Az első emeletig nem is volt semmi baj, de aztán a lépcsőfordulóban feltűnt a Kovács néni. A szemek összevillantak. Kovács néni gyors pillantással felmérte, hogy dudorodik-e négyszögletű csomag bárhol a Magduskán, és mivel nem, hát nem is ajánlotta fel segítségét. Így okoskodott: ha Magduska maga kéri a segítséget, akkor biztosan lesz csoki, ha kedvesen maga ajánlkozik, akkor fityisz, azért csak egy köszönöm jár.
Magduska azon gondolkozott, hogy kérjen-e segítséget a vén csoroszlyától, de mikor meglátta a kutató tekintetet, azonnal tudta, hogy több tábla csoki nélkül nem úszná meg, úgyhogy összeszorított szájjal cipekedett tovább. Kovács néni szemöldök felvonva utat adott.
– Na sebaj, majd csak csurran-cseppen valami – dörmögte az orra alá, és hosszan nézett a szuszogó, tévét cipelő szomszédja után.
Magduska kínkeservesen felért. Már rettenetesen fájt a háta, a karja, és egyáltalán el nem tudta képzelni, hogy hogyan épülhet ekkora ház lift nélkül. Szólni fog a következő lakógyűlésen, határozta el magát.
A tévét nagy szuszogások és nyögések közepette letette a bejárati ajtó elé, és a kulcsokat kereste a zsebében. Mióta 3 lakást kiraboltak a házban, mindenkinek szokása lett az ajtókat alaposan kulcsra zárni még akkor is, ha teszem azt a szemetet viszik le.
A tragédia valamikor ekkor történt, bár Magduska utólag nem tudta Edének érhetően elmagyarázni, hogy hogyan is.
Az egyik pillanatban Magduska nagy nehezen felemelte a tévét, a második pillanatban a Kovács néni macskája a lábához dörgölődzött, ettől Magduska úgy megijedt, hogy a tévét teljes erőből elhajította, át a korláton, le a szédítő 6 méteres mélységbe, telibe találva Kovács néni összes virágát, és ami a legrosszabb, a virágok tövében lustálkodó másik macskáját.
– Hű, az anyám picsáját – mondta magára immár másodszor egy héten belül – kinyírtam a Kovács néni virágait, és lehet, hogy a macskáját is!
Ebben ugyanis nem volt teljesen biztos.
– Láttam én már karón varjút, meg Kovács néninél csokit – mondta nagy bölcsen – itt most nagyon okosnak kell lenni.
Igen ám, de hogyan? A tévé akkorát szólt, mint egy kisebb detonáció, a darabjai szerteszét, és szemtanúk tudják majd egybehangzóan állítani, hogy Magduska egy perccel korábban egy tévét cipelt fel, és szándékosan elzárkózott a segítségkéréstől. Pedig lett volna kitől kérni. Biztosan nem lett volna sok az egy tábla csoki a három kaspó vizipálma és egy egerésző házimacska életéért cserébe.
– Jól van, csak semmi pánik! Megoldjuk. Amíg itt nincs kulcs, gond se lesz! – döntötte el a kérdést Magduska. – Először is felfegyverkezünk!
A konyhába ment és elővette a különleges ünnepi alkalmakra tartogatott, díszdobozos Merci csokiját, és a tavaly mikulásra kapott Hivatali Mikuláscsomagból a még megmaradt Sport és Twix szeletet. Ütközetre kész! – kiáltotta harciasan, majd jól elszégyellte magát. Az a szerencsétlen pára igazán nem tehet arról, hogy olyan rossz helyen volt. Bár az is az igazsághoz tartozik, hogy ha Füstös nincs ott, akkor a tévé sem szaltózik.
Lement a Kovács néni ajtaja elé. Meglepő módon a néni nem volt az ajtó közlében. Ezen a Magduska megdöbbent. Egy magára valamit is adó Kovács néninek egy ilyen detonáció után a konyhaablakban kellene állnia. Vagy a bejárati ajtó kémlelőnyílásában. Minimum.
– Csak nem kapott a néni sokkot a történtek miatt? – váltott aggódóra Magduska.
Jó erősen rátenyerelt a csengőre, és elhatározta, ha egy percen belül a néni nem nyitja ki az ajtót, akkor rátöri. Igaz, nem tudta hogyan, de megteszi.
– Nehogy már a néni lelke is rajtam száradjon! - lett egyre harciasabb.
Az ajtónál nem mozdult semmi. Magduska elhatározásra jutott. A filmekben általában vállal szoktak nekifutni az ajtónak. Ez neki is menni fog. Hátralépett a korlátig, összekulcsolta a két kezét, bal oldalát előrébb nyomta és elkezdett lendületesen menni. Ebben a pillanatban kinyílt az ajtó, és Kovács néni nagy morcogva kiszólt:
– Már a vécén sem hagyják nyugton az embert, ki a fene hangoskodik ennyire? Nem fér a bőrébe?
Magduska majdnem fellökte az idős hölgyet, de még idejében megállt. Aztán csak állt és nézték egymást. Kovács néni felvonta szemöldökét. Majd összehúzott szemmel azt mondta:
– Maga valami rosszban sántikál, Ördöghi nőszemély!
És tényleg. Elvégre váll-támadó állásban, elszánt arccal nem szokás csak úgy álldogálni. Pláne nem a Kovács néni ajtaja előtt. Ott kizárólag a lakók magánélete volt a téma. Szigorúan suttogva, de alaposan kitárgyalva és kizárólag szűk körben. Már úgy értendő, hogy a Kovács néni és a Házmesterné jelenlétében. Ez egy olyan zárt körű program.
– Khhmm – kezdte frappánsan Magduska a mondanivalót – történt egy kis baleset. Igazán sajnálom, de a Füstös a lábamnak dörgölődzött miközben a tévét emeltem fel, így ijedtemben áthajítottam a korláton.
– Nem érdekel, nem fizetem ki a tévéjét, vigyázzon jobban. Szegény állat erről nem tehet! – támadott azonnal Kovács néni.
– Valóban, az én hibám volt. És elnézést a rendetlenségért, ami most itt az Ön folyosóján lett emiatt.
Kovács néni csak ekkor nézett szét a folyosón. Döbbenten mérte fel a pusztítást.
– A virágaim, a gyönyörű virágaim! – csapta össze a kezét – 15 éve itt teleltetem őket, még a drága jó uram vette a kaspójukat a Fény utcai piacon, és erre maga összetörte! Istenem de örülök, hogy az én drága jó Lajosom ezt a csapást már nem érte meg. Biztosan agyvérzést kapott volna, ha meglátja, hogy a kínszenvedéssel elcipelt kaspókat Maga úri jókedvében széttörte!
Magduskának nem volt kedve veszekedésbe sodródni. Tudta, hogy a drága jó Lajos egy szót se szólt volna, mert a beköltözésekor megtudott pletykák szerint boldogan viselte a papucsot, csak ne veszekedjenek vele. És piacra is nagy boldogan ment, mert addig sem kellett otthon lenni. És a kaspók csak egy jó ürügy lett volna hetekig a piacokat járni, egyedül. Megfelelő kaspók után kutatva. De ezzel most nem akart foglalkozni. Jóval nagyobb gondja volt.
– Igen Kovács néni, igaza van. És nagyon sajnálom!
Kovács néni meghökkent. Mi a fene, ez nem akar balhézni! No nézd csak, csoki áll a házhoz? És sandán Magduskára nézett.
– Mondja ami a szívét nyomja, ne kerteljen, hallja!
És akkor Magduska elmagyarázta:
– Amikor a tévé lezuhant és porrá zúzta a virágait, attól tartok, maga alá temette a Cirmost is. Nagyon sajnálom!
– Ha azt akarja mondani, hogy megint kinyírta véletlenül egy macskámat, és baj-e, megetetem egy macskakonzervvel! – gurult méregbe Kovács néni.
Magduska tehetetlenül állt. De hát ez az igazság! Most akkor mit csináljon? Azt azért mégsem mondhatja, hogy nem véletlenül volt. És sajnálni is rettenetesen sajnálja. Így aztán nem mondott semmit, csak szótlanul várt.
Kovács néni nagy mérgesen elkiáltotta magát:
– Ciiiiiiiii-ci-ci-ci-cicc! Cirmos, Füstös, gyertek cicuskáim! Cicicicccc! - és közben összehúzott szemöldökkel nézte Magduskát.
Magduska nagyot nyelt, és jó erősen megmarkolta zsebében a Sport szeletet. Mondják, erőt ad. Hát kellett is, mert nagy nyávogás közepette előjött a két macska. Magdusa nem hitt a szemének. Az ördög macskái ezek – és most nem a saját családjára gondolt.
Kovács néni fenyegetően felemelte aszott ujját:
– Jól figyeljen ide! Ha még egyszer olyan történettel mer nekem előállni, hogy valamelyik macskámnak akár a szőrét is meggörbítette, Isten engem úgy segítsen, hogy nagyon meg fogja bánni! Én már egy férjet eltemettem, elbánok én magával is könnyedén! És nehogy azt gondolja, hogy a zsebből kidudorodó 15 grammos Sportszelet majd jobb belátásra bír, mert az eléggé esetleges nálam! És most adja ide a csokit, és többet ne lássam! – azzal kinyújtotta tenyerét.
Mit volt mit tenni, a csokit oda kellett adni, ha már ilyen röntgenszeme van az öregasszonynak. A csoki birtokában Kovács néni visszavonult lakásába, és jó hangosan becsapta maga mögött az ajtót. Még halkan hallatszott, ahogy azt mondja:
– Hát ez a nő azt hiszi, hogy mindent el lehet intézni pár csokival???? Szégyen! Ide egy egész raklap se volna elég, akkora a sztressz!
– Na persze – dohogott Magduska – vérszemet kaptál, mi?!
De ezzel még nem zárta le a történetet. Meg kell tudnia, hogy miféle macskát zúzott porrá az 55 centis Philips-szel. Nagyon kelletlenül, hiszen ez nem egy finom lelkű nőnek való látvány, elkezdte megkeresni a tetemet.
Felsikoltott, mikor meglelte. Még jobban, mikor rájött, hogy azért egy kis vérnek lenni kéne itt valahol. De nem volt. Csak egy tetem. Elindult felfelé, hogy szemeteszsákot és seprűt, lapátot hozzon elő, de még idejében elcsípte, amint Kovács néni az ablakon át tárgyalja az eseményeket a házmesternével:
– Ez a némber egyszerűen kibírhatatlan. Nem is értem, hogy engedhettük beköltözni! Nekem már akkor gyanús volt! A múlt héten meteoritot dobott a közös udvarra, most meg egy tévét a drága jó Lajosom kedvenc macskájára, amit tudod, még a Lajosom tömetett ki a Lovarda melletti iparossal. Kitettem szellőzni, erre nem rádobja a tévét az a némber? És van képe azt gondolni, hogy ezt egy Sport szelettel el lehet intézni!
– Ugyan, ne legyél ilyen szigorú – szólt vissza a Házmesterné – lehet, hogy az csak neki kellett a tornához, elvégre azért Sportszelet, nem?
– Már hogy mondhatsz ilyet, Irmus? – kérdezte döbbenten a Kovács néni. Rendszeresen felháborodott azon, milyen keveset tudnak az emberek a csokoládéról.
– A Sportszelet nem azért Sportszelet, hogy azzal sportolj, hanem.......
De az okfejtést már nem várta meg Magduska. Felment a takarítóeszközökért és rendet rakott. Takarítás közben ráébredt, hogy milyen veszélyes dolog is a főzés és a családi élet, ezért elhatározta, hogy keres egy igazi főzőiskolát és beiratkozik.
Kalandra, izgalmakra és szerelemre vágyott.
– Elég volt a szürke hétköznapokból! – mondta. És milyen igaza volt!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése