A tragédia

Amennyire csak lehetett igyekeztek Magduska szülei előtt titokban tartani a kapcsolatukat, ám az ötödik napon, mikor Magduska több, mint fél órán át beszélt telefonon, vagyis pontosabban hallgatta telefonon az Anyukáját, és ez alatt az Edének még pisszenni sem volt szabad, Edénél betelt a pohár.
– Magduska, én már sok mindent megéltem, de az, hogy a wc-re sem mehetek el, mert az Anyukáddal beszélsz telefonon, és nehogy meghallja, az azért nonszensz! Elég erős a szerelmünk, biztosan nem okoznak nekünk kárt egy kis csipkelődéssel!

Magduska nem volt benne biztos, hogy Ede kibírná az Ördögh barlangjában akár tíz percig is, de végülis az Apa is kibírja Anyát. Talán csak a nők nem jönnek ki jól egymással. Így aztán egy nagy sóhaj után beleegyezett, hogy összehozza őket.

A terepet azonban kellően elő kell készíteni – okoskodott teljesen jogosan.

Ehhez első lépésként tisztázta szüleivel a karácsonyi vacsora előzetes tervét. Már régen bevett szokásuk volt, hogy 23-án és 24-én is együtt vacsoráztak, cserébe legközelebb csak újév harmadnapján tudakolták egymás hogylétét. Ez a remekül működő protokoll még azokból az időkből származott, mikor a Magduska új éve jobban kezdődött az egyetemi barátaival, mint a szüleivel. És ez azóta így maradt. Magduska úgy okoskodott, hogy a legjobb megoldás, ha 23-án mutatja be Edét, és ha jól sül el a dolog, akkor 24-én is együtt ehetnek, ha nem, akkor megy egyedül, és újévig megússza a kínos szülő – gyerek beszélgetéseket. Nagy valószínűséggel Magduska volt az egyetlen negyvenet betöltött nő a földön, aki szülői engedéllyel mert csak barátkozni.

Szülei kitörő örömmel fogadták a hírt, miszerint nem egyedül érkezne, és azonnal taktikai tanácskozást kezdtek a menü és diszkrét szórakozás témakörben. Magduska volt olyan naiv, hogy nem látta át, hová is tart a beszélgetés:
– Természetesen drágám, a Te barátod szívesen látott vendégünk, akármilyen SZŰK családi rendezvényünk is van – kezdte Magdus Anyus – csak egy pár apróságot pontosítsunk, hogy nehogy zavarba hozzuk a Barátodat.
– Persze Anyu – váltott azonnal készségesre Magduska.
– Allergiás-e valamilyen ételre? – ezzel valójában azt kérdezte, milyen régi a kapcsolat.
– Hááááááát, azt hiszem nem – bizonytalankodott Magduska.
– Mit szeret jobban, a sört vagy a bort? Apád azt vesz többet, amit szeret. – ravasz a kérdés még Magdus Anyustól is, hiszen ez megint több dologról rántja le a leplet. Egy fiatal általában sört választ, egy érettebb, komolyabb férfi, bort. És a boron belül is vannak a fröccsösök és a komoly, ízléssel borivók. Na ők a Magdus Anyus által lányának kiválasztott célszemélyek.
– Legyen bor – válaszolta Anyai szívének nagy megnyugvást hozva Magduska.
– Ásványvízzel?
– Inkább tisztán.

Magdus Anyussal madarat lehetett fogatni. De örömét még nem árulta el.
– Jól van Gyermekem, akkor elkészítjük a szokásos karácsonyi menünket, és Apád majd hoz valami jó bort. Desszertet?
– Ne fáraszd magad Anya, tökéletesen megfelel a szokásos gesztenyepüré.

Miután a legfontosabbakat megbeszélték, már csak egy dolog maradt hátra. A házasságuk első évétől Magdus Apus egy szál rózsával köszöntötte vacsora előtt a feleségét, később pedig már a lányát is. Szerény, de hatásos gyógyír volt ez az odakozmált halászlé, felhólyagosodott ujj és megégett hekk okozta lelki sebekre.
– Jó az neked Gyermekem ha, mikor Apád megy a virágért, felvesz Benneteket és akkor nem kell idáig a hidegben sétálnotok.

Magduska lelkesen beleegyezett. Édesapja jóval kellemesebb társaság, ha nincs a felesége a közelben. Jó is lesz Edének, ha hamarabb ismeri meg Aput, mint Anyut. – vidult fel Magduska.

Így abban maradtak, hogy 23-án délután háromkor Magdus Apukája felveszi Magdust otthon, és a Barátot meg felveszik a Mammutnál, mert házasságuk elmúlt 46 éve alatt Magdus Apus mindig a Fény utcai piacnál vette meg a virágot. Az utóbbi években már a virágosnál, de a helyszín nem változott. És szerencsére Edének is útba esik a Mammut.

Felvirradt a nagy nap. Magduska délelőtt megvette a harisnyát és a Kalapot. Nagyon boldog volt, mert szuper ajándékokkal fogja meglepni a szüleit, és még az Ede is a család tagjává avanzsálódik.
– Mikor lesz már délután! –hajtotta volna rohanón az időt.

De az idő nem akart rohanni. Magduska már 14:10-kor menetkész állapotban várta Apukáját az ablakban. Kis késéssel futott be az Ördögh. És jó mérgesen.
– Már megint vacakol ez a csotrogány. Tényleg vennünk kell egy új autót. – dohogott Magduskának.

A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy a húsz éves kettes Golfjukat Apus semmi pénzért nem adta volna el. Nem csináltak azóta szép és jó autót, mondogatta mindenkinek. És ezt teljesen komolyan így gondolta.

Beültek. Apus elfordította az önindítóban a kulcsot, és nem történt semmi. Még három próbálkozás és semmi.
– Az ördög verje meg – mérgelődött Apus – be kell tolni. Ülj át lányom a kormányhoz, én meg betolom.

Magduska tudta mit kell tennie, nem ez volt az első este, hogy ő ült a kormánynál, mikor az autót betolták. Az ő baráti köreiben már diákkorában is nagy divat volt lerobbant Skodát, Golfot vagy Kispolszkit venni. És azokat rendszeresen be kellett tolni.

Kicsit azért megrettent, hiszen volt már vagy tíz éve, hogy autót vezetett, de eszébe jutott, hogy azt tartják, az autóvezetés olyan, mint a biciklizés. Nem lehet elfelejteni.

Magdus tehát a kormánynál. Egy rövid szakasz alatt, kellő pillanatban adva Magdusnak utasítást, hogy sebességbe tenni és fel a kuplungot, be is indult az autó. Apus beugrott a már mozgó autóba, pedig Magduska terve az volt, hogy félreáll járó motorral és helyet cserélnek, de Apus megelőzte:
– Vezess csak nyugodtan Lányom, biztos vágysz rá, hiszen nincs saját autód.

Hát az igazság az, hogy Magduska jobban vágyott egy fegyelmi eljárásra, mint a karácsonyi csúcsforgalomban vezetésre, de az ember nem mond ellent az Apukájának, pláne, ha azt szeretné, hogy az kellően összebarátkozzék frissen megismert barátjával. Úgyhogy a kormányt erősen megmarkolva koncentrált a forgalomra.

A körúton lépésben haladt a forgalom és látható volt, a legtöbb autó a Mammut parkolójába próbál bejutni.
– Esélytelenek – közölte lenézően Apus. – Nem tudják, hogy merre kell menni!

Könnyű volt persze bölcsnek lennie, negyven éve ide járt már ezen a napon. Átirányította Magduskát egy közeli kis utcába, majd egy U betűt leírva a bevásárlóközpont háta mögé kerültek.

Dupla szerencséjük volt. Egy autó épp kiállt egy helyről, és Ede is látótávolságon belül volt, sőt felismerte Magduskát, és elindult feléjük.

A vezetés nélkül eltöltött tíz év ekkor döntött úgy, hogy megbosszulja magát. A szerelem és a félelem – hogy mit fog szólni Apus az Edéhez – mezsgyéjén egyensúlyozva nem maradt kellő figyelem a parkolásra, így Magduska teljes lendülettel nekiment az előtte parkoló autónak. Hatalmasat csattant, és az autó nekinyomódott az előtte parkoló autónak, és így szép sorban, mint a billiárdasztalon, Magduska összesen négy autót tört össze.
– Ha ezt szeretted volna, akkor szép volt, de ha nem, akkor szeretném tudni, hogy mit csinálsz? – tette fel higgadtan a kérdést Apus.

Magduska nem válaszolt, nem érdekelte Apus, azon aggódott, mit fog szólni az Ede. És az Ede arcáról nem sok jót lehetett leolvasni.

Magduska gyorsan kiszállt.
– Jaj Istenem, nem is tudom hogy történhetett – kezdett bele, de Ede egy mozdulattal belefojtotta a szót.

Az először összetört autó alá mutatott hangtalanul. Magduska odanézett, és felsikoltott. Egy emberi láb látszott ki az autó kereke alól.

Ede mentőt hívott, egy járókelő meg a rendőröket, Magduka pedig a kezét tördelve mondogatta:
– Istenem, istenem, véletlenül kinyírtam egy embert!!!! Véletlen volt, én nem akartam! Én nem akartam, véletlenül nyírtam ki, Istenem!

A rendőrök kiérkeztek és percek alatt megbilincselték Magduskát, és az őrszobára vitték. A helyszínelők megkezdték a munkát és a szemtanúk begyűjtését.

Ede és Magdus Apus szó nélkül, döbbenten álltak egymás mellett.
– Az Ördögh vagyok – mutatkozott be Apus.
– Örvendek, Erős Ede. Illetve bocsánat. Most azonnal nem örvendek. Istenem, csinálnunk kell valamit! A Magduska, a Magduska!!!!
– Igaza van Ede, azonnal intézkednünk kell!