Angyal

Az ablakban állt, és összehúzott szemöldökkel nézte az eseményeket. Ez volt, hogy úgy mondjam, a legtermészetesebb dolgok egyike, hiszen miért is Házmesterné a házmesterné, ha nem azért, hogy nyomon kövesse a lakók életét. Azért biztosan nem, hogy a lépcsőházat takarítsa, és ezt már vagy ezerszer megmondta a csökönyös urának is, aki mindenáron fel akart vele sepertetni. Hát nem. Nem azért lett házmesterné. Ha a lakók össze tudják koszolni a házat, akkor ki is tudják maguk után takarítani, okoskodta.

Most viszont nagyon megrendült. Premier plánban nézte végig az egészet. Ezzel konkrétan vitába lehetne bonyolódni, mert filmművészeti végzettség nélkül is elmondható, hogy ha valaki az eseményeket a boka szemszögéből látja, még nem biztos, hogy az a premier plán. A Házmesterné erről azonban meg volt győződve. És arról is, hogy egy gyilkosság szemtanúja lett. Mert amit látott, az nem lehetett más. Mit látott? Hát a Kovács néni bokáit a lépcsőn, aztán a lerohanó macskákat, Kovács nénit, ahogy rázuhan a macskákra, és mindvégig egy bokát, amin fekete harisnya volt. Márpedig ilyenje az egész házban csak a Némbernek volt (már jó régen elnevezték így Magduskát egymás között). Aztán egy embert, aki lehajtotta a fejét, amikor megnézte a Kovács nénit. Ekkor kicsit könnybe lábadt a szeme a Házmesternének, mert hát a barátság az barátság, még ha áldozatokkal is jár, jelen esetben csokiáldozatokkal. És már ki akart volna mozdulni pozíciójából, amikor ráeszmélt, hogy ne tegye.

Nem hiába töltötte a macskázáson kívüli szabadidejét szappanoperák nonstop nézésével, tudja jól, hogy mi az intrika, és azt is, hogy mi lesz a rendőrség közvetkező lépése. Nyilván végig fogják kérdezni a házban az összes lakót, hogy látott, hallott-e valaki valamit. És akkor ő, mint a bosszúálló angyal, részletes vallomást fog tenni az ügyről. És ez elkezdte beenni magát a lelkébe.

Ő egy angyal. Arkangyal. Bosszúálló angyal. És ha már egyszer ott volt, hát ki is terebélyesedett, olyannyira, hogy szent meggyőződésévé vált egyelten perc alatt, hogy: egy, meg kell mentenie a macskákat, mégha ez a házasságába kerül is. Kettő, meg kell bosszulnia a Kovács néni halálát. Három, börtönbe kell juttatni az összes baj forrását, a Némbert. Négy, valahogy mégis el kell érni, hogy a Házmester mellett maradhasson, mert a világon nem találna még egy olyan embert, aki elviseli a lustaságát és tunyaságát. Öt, kell szerezni a macskáknak élelmet, és át kell hozni a Kovács nénitől a macskák holmijait. Hat, mindeközben időt kell szakítani a sírásra is, mert a mély gyászt kizárólag a bedagadt szemek igazolhatják. Ez utóbbi nem lesz nehéz, hiszen egy hű intrikus társat veszített el. Na és persze a kiapadhatatlan pletykaforrását is.

Ezért aztán türelmesen várt. Néha-néha kinézett az ablakon, de nem akart huzamosabb ideig ott tartózkodni, mert félt, hogy akkor nem az eltervezett menetrend szerint zajlanának az események. Így aztán lemaradt a Kovács néni elszállításáról is, amit azért egy kicsit sajnált. Lassan az emberek is eltűntek. Ott volt még az az ismerős férfi, aki először nézte meg a Kovács nénit, és most valami mellett guggolt a lépcsőn, de sajnos pont rossz volt a látószög, nem tudta megmondani, hogy mi mellett. Még a szívverése is elállt, mikor pár perc múlva észrevette, hogy egy macskát emelnek fel onnan nagyon óvatosan, és tesznek bele egy kosárba, majd elviszik.
– Jaj, a Füstös, mi lett vele? – aggódott nagyon. Füstös volt a kedvence. A Cirmos sokszor fújtatott és karmolt, de a Füstös nagyon barátságos volt, soha nem engedte ki rá a karmát. – Jaj, csak nehogy valami baja legyen!

Aztán nem történt hosszú órákig semmi.

A Tizedes eközben az autóban ült a ház előtt. Nagyon gondolkozott. Végiggondolta az események láncolatát. Már éppen elhatározásra jutott volna, amikor csörgött a telefonja. Egy általa is jól ismert biztonsági cég első embere hívta, hogy beszámoljon egy különös megbízatásról – persze szigorúan név nélkül – amelynek teljesítése még folyamatban volt. Ami egy nagyon különös nő védelméről szólt. A hölgyet önmaga ellen kellett védeni, persze láthatatlanul. És micsoda véletlen, hogy a hölgy lépcsőházában súlyos, halállal végződő baleset történt, melynek minden másodpercében jelen volt, azaz szem és fül tanúja volt a két kirendelt védő. És ha kell, természetesen befáradnak tanúskodni, de szigorúan csak ha a megfigyelt és önmaga ellen védett személy erről nem kap tudomást.

A Tizedes, miután végighallgatta mindezt, úgy döntött, nem szükséges a vallomástétel, hiszen ő maga is szemtanú volt. Elég volt mindez megerősítésnek. Megköszönte a hívást. És döntött. Bemegy, és megtudja a Házmesternétől, miért utálják ennyire a hölgyet, hogy akár börtönbe is juttatnák. Kikászálódott a járműből, és megkereste a házmesteri lakást.

Első csengetésre azonnal kinyílt az ajtó, és ott állt a Házmesterné dagadtra sírt szemmel. A Tizedes kicsit meglepődött. Nem hitte volna, hogy egyrészt ekkora barátnők voltak, másrészt pedig, hogy ennyi idő alatt elérhető ekkora dagadás és vörös szem. Beinvitálták a lakásba. A lakás nem volt különösebben rendben. Piszkosnak is mondhatnánk, de nem a szó normál értelmében. Nem voltak szennyes ruhák eldobálva, sem mosatlan a mosogatóban, és mégis úgy nézett ki a hely, mint ahol nem lakik nő már évek óta.

A konyhában telepedtek le. Először nem értette a Tizedes, hogy miért, de aztán, mikor úgy ültek le, hogy a Házmesterné ült az ablakkal szemben, és csak másodperceket nézett a Tizedesre és perceket az ablakra, megértett mindent.
– Azért jöttem el Önhöz, hogy megerősítést kérjek a korábban tett vallomása kapcsán. Ugye emlékszik még, Asszonyom?
– Hogy mi? – döbbent meg és esett ki szerepéből a Házmesterné. – Milyen megerősítést?
– Bizonyára emlékszik még, hogy Ön és Özvegy Kovács Lajosné terhelő vallomást tettek Ördögh Magduska ellen. Nos ennek a vallomásnak a megerősítése végett vagyok itt.
– Akkor nem a Barátnőm meggyilkolása miatt jött?
– Ezt hogy érti, kérem?
– Hát a Némber, bocsánat, ahogy Ön nevezi, Ördögh Magduska előre kitervelten megölte az én legjobb barátnőmet, aki a legjobb ember volt ezen a világon, a macskáit is úgy szerette, mint senki mást.

Nos, ez utóbbiban a Tizedes is teljesen biztos volt, bár az őszinte barátságban alapból kételkedett. Sok barátságot látott már darabjaira hullani a kihallgatószobában.
– Tehát Ön azt állította, hogy Ördögh Magduska ismerte a későbbi áldozatot, vele ebben az épületben többször is találkozott? – ez persze nem volt igaz, de meg kellett tudnia, hányadán áll a Házmesterné és Ördög Magduska.

A Házmesterné ráébredt, hogy itt bizony csak akkor lesz szó a Kovács néni haláláról, ha ő megfelelően intrikál, ezért nekikezdett, és megállíthatatlanul beszélt.
– Igen, így volt. Kihallgattuk egyszer őket, persze teljesen véletlenül, hogy veszekednek. Szerelmi veszekedés volt, tudja, szakítottak. És mondhatom, csúnya egy vita volt. És hallottuk, amikor a Magduska a férfi után kiáltotta, hogy ezt még megbánja, úgy éljen. Igen, és akkor mi hallgattunk, de aztán megláttuk az utcán a nőt a kocsiban, és már tudtuk, hogy rosszban sántikál. Hosszan néztünk utána, és akkor láttuk, hogy nekicsattan az autónak, és az az ember meghalt. És utána is a Kovács nénit üldözte. És most meg ma. Láttam, a saját két szememmel láttam, hogy szándékosan lelökte a lépcsőn. Még a macskák is elmenekültek előle, annyira úgy nézett ki, mint aki megveszett. Mint egy fúria, úgy fújtatott. Megölte, meggyilkolta az én szeretett barátnémat!!! Hát mi lesz most, mi lesz szegény macskákkal?! – kezdett sírni.

A Tizedes mély levegőt vett.
– Mindent értek. Már csak egyvalamire vagyok kíváncsi. Eskü alatt is tanúsítaná mindezt?
– Természetesen!
– Nos akkor már csak egy kérdés maradt. Miért?
– Hogyhogy miért? Hát mert mi tudtuk, hogy ismeri, és tudta, hogy vallomást tettünk. Ezért.
– Félreértett. Miért vállalja a két év fogházat? Ennyi jár ugyanis a hamis tanúzásért.

A Házmesterné csak hápogni tudott, mint egy kacsa. Aztán nyelt egy nagyot, mint kacsa a nokedliből és belekezdett.
– A macskák miatt.
– Tudom, mert véletlenül majdnem kinyírta őket?
– Nem, nem, egyáltalán nem. Tudja, a macskáknak lelkük van. Nem lehet tőlük engedelmességet elvárni, mint a kutyáktól. Nem a gazdinak van macskája, hanem a macskának egy gazdija és egy háza.... nem tudom, érti-e, hogy mit akarok mondani...
– Értem, kérem folytassa!
– Nos, a macskák lelke olyan kiszámíthatatlan, hogy bár van egy gazdijuk, mégis kitüntethetnek figyelmükkel egy vadidegen személyt. És akkor azt a személy követik, a lakásának ablakába ülnek, neki nyávognak, dorombolnak. Megmagyarázhatatlan, hogy miért, de ez olyan barátságféle részükről.
– Értem.
– A Kovács néni macskái vonzódtak a Magduskához. Amint megjelent a lépcsőházban, a macskák követték, nyávogtak neki, az ajtaja előtt üldögéltek. Ha a Kovács néni kiengedte őket, azonnal rohantak a lépcsőhöz, és mentek hozzá. És ez nagyon nehéz volt. Mi ketten kedveskedtünk a macskáknak, ez a nő, meg észre se vette őket, kikerülte őket, egyszer még meg is ijedt tőlük. Hát ezért. Nehéz ezt elviselni, mikor annyi simogatásért kap az ember karmolást.

A Tizedes lehajtotta a fejét. Régóta rendőr már, de ilyet még életében nem hallott. De nem lepődött meg. Látott ő már gyilkosságot is egy sál miatt, ez az ügy szerénynek mondható.
– Ha továbbra is fent kívánja tartani a vallomását, akkor figyelmeztetnem kell, hogy ha bebizonyosodik a hamis tanúzás tényállása az két év fogházzal büntethető. Fenntartja, vagy visszavonja?

A Házmesterné hosszasan emésztette az elhangzottakat, majd meghozta a döntést.
– Visszavonom. – nagyot sóhajtott, majd kibökte, ami a szívét nyomta – mondja, mi lesz a macskákkal?
– Gondolom, elviszik őket egy menhelyre, hacsak nem jelentkezik valaki a korábbi lakhelyéről, hogy gondoskodna róla.
– Úgy érti róluk?
– Nem, csak az egyik macska élte túl a balesetet.
– Melyik? – remegett meg a Házmesterné
– A szürkés színű.

A Házmesterné arca felderült. Hát mégis angyal lesz. Ha nem is bosszúálló, de megmentő. Megmenti a Füstöst, még ha az urának egész hátralévő életében tüsszögni is kell!

A Tizedessel megbeszélték a további macska-részleteket, majd a Tizedes távozott. Az ajtóból még visszaszólt.
– Aztán kérem, jól gondolja meg, ha legközelebb tanúskodni megy, nem leszek újra a védőangyala!