Az Ördögh és Ede akcióban

Hitetlenkedő arccal nézte az Ördögh maga és Ede, ahogy Magduskát megbilincselik, rendőrautóba ültetik és elindulnak vele. Drámai pillanat volt, mert a kocsi még legalább egy negyedórán át tíz lépés távolságon belül volt, akkora volt a dugó, így látták, és Magduska szájáról leolvasták, ahogy ismételgeti, az „Istenem véletlen volt, jaj nem akartam” mantráját.

Aztán egymás felé fordultak és:
– Az Ördögh vagyok – mutatkozott be Apus.
– Örvendek, Erős Ede. Illetve bocsánat. Most azonnal nem örvendek. Istenem, csinálnunk kell valamit! A Magduska, a Magduska!!!!
– Igaza van Ede, azonnal intézkednünk kell!

Igen ám, de mit? Az Ördöghnek eszébe jutott:
– Az ötvenedik érettségi találkozón mintha az egyik volt osztálytársból menet közben büntetőjogász lett volna.... vagy ügyész?? Végül is egy kutya! Előkerítem és tanácsot kérek tőle! Maga meg Ede, maradjon itt és figyelje a rendőröket! Nehogy valami mást is szegény gyermekem nyakába akarjanak sózni!

És ezzel Magdus Apus, azaz maga az Ördögh, született Ördögh Péter – akit az édesanyján kívül még soha senki sem hívott Péternek – elrohant egy fülkét keresni, mert mobilja neki sem volt. Megvolt erről a saját véleménye:
– A távíró és Bell óta a telefonhoz vezeték és gyengeáram kell. Nekem ne magyarázza be senki, hogy csak így, egy műanyag játékkal telefonálni lehet. Mert nem lehet, az ennél sokkal komolyabb dolog! Azok a suhancok – aposztrofált így minden nála fiatalabb élőlényt – akik a buszon, villamoson, utcán úgy tesznek, mintha telefonálnának, valójában csak a diktafonjaikkal játszanak. Jó móka, gyengébb szellemi képességűeknek – és ezt a legkomolyabban így is gondolta.

Mindezekért cserébe viszont fejből tudott vagy kétszáz telefonszámot, hiszen mindenkit fejből hívott már legalább harminc éve. Az osztálytársáét nem tudta, cserébe tudta azét, aki mindenkiét tudta, így legalább fél órára eltűnt, míg az összes hívást lebonyolította.

Eközben Edében forrt az indulat. Hát nem látták, hogy a Magduska tényleg nem akarattal csinálta?! Katasztrófa, hogy meghalt egy ember, igen! Na de a Magduskát megbilincselni, mint egy bűnözőt! Bezzeg, akik milliárdokat sikkasztanak, most is szabadon járnak kelnek! Micsoda egy ország, micsoda egy rendőrség! És ehhez hasonló borús gondolatok lepték el.

Eközben a helyszínelők nem túl lelkesen végezték munkájukat. Először is hideg volt. Másodszor meg rengeteg nyom, és rengeteg felesleges nyom. Megérkezett a halottkém és a tűzoltóság, és a tetemet kiemelték az autó alól. Volt a kezében egy csavarhúzó, amit első próbálkozásra nem tudtak tőle elvenni, de aztán nem is erőltették. Majd a boncasztalon. Úgyis egy helyre kerülnek a bizonyítékok. Gyorsan bezsákolták és elvitték. Ekkor kezdődhetett meg az érdemi munka.

Ede a járda közepén állt és elhatározta, hogy ha törik, ha szakad, ő onnan bizony el nem mozdul.

A rendőrök dolgoztak. Ketten voltak az Ede közelében. Az egyikük a jegyzőkönyvet írta és a fényképeket készítette, a másik pedig mindent lemért és diktálta az írnivalót. A jegyzőkönyvező kezéből kicsúszott a toll, és az Ede lábáig gurult. Ede mérgében belerúgott, hogy az alá a kocsi alá gurult, amelyik alatt az áldozatot megtalálták.
– Jóember, ezt most miért csinálta? – méltatlankodott a rendőr. Majd kelletlenül behasalt a kocsi alá, hogy kiszedje, mert persze nem volt nála másik toll. Már kifelé mászott, amikor véletlenül a kocsi kereke alá nézett. Megdermedt. Nagyon lassan és óvatosan kimászott, ügyelve, hogy semmihez se nyúljon, majd kiegyenesedve társához fordult:
– Szólj be a központba, hogy küldjenek ki még egy egységet, a környéket le kell zárni és ki kell üríteni....

Társa közbevágott:
– Te teljesen meghibbantál? A Mammut mellett vagyunk, holnap karácsony, és az a rengeteg birka ember, aki nem bír időben bevásárolni, az most mind ott bent tapossa egymást! Hogy a francba ürítsük ezt ki, megmondanád????
– …... és értesíteni kell a tűzszerészeket!
Erre társa elhallgatott.
– Mi van?! – kérdezte döbbenten. Az sose jó, ha a tűzszerészek is kivonulnak.
– Nézz csak be az autó alá!
Az autó alatt egy félig-meddig összerakott bomba volt.
– Hű az Atyaúristenit neki! Most mit csináljunk?
– Amit mondtam: központból erősítés, tűzszerészek és teljes kiürítés! Most!

Beszóltak a központba, és a gépezet beindult. Hihetetlen káosz lett, de a rendőrök úgy döntöttek, hogy nem engedik, hogy az autókkal hagyják el az emberek a helyszínt, hiszen így is nagy volt a dugó, így mindenkit a Moszkva téri metróhoz és a négyes-hatos villamoshoz irányítottak. Az emberek felháborodottan ordibáltak és veszekedtek egészen addig, míg meg nem érkeztek a zöld Michelin babának beöltözött Tűzszerészek. Ettől valahogy mindenki lehiggadt. A tűzszerészek vették át az irányítást. Óvatosan megnézték és megállapították, hogy még nem éles, de távirányítóval működtethető bomba.

A rendőrök azonnal hívták a bonctermet, hogy az áldozat ruházatát azonnal nézzék át, és a csavarhúzó is nagyon fontos. És keressenek egy bomba távirányítására alkalmas eszközt. És igyekezzenek gyorsak lenni, ha lehet! És bizony a ráérős gépezetet sebességbe kellett tenni.

Ede sápadtan hallgatta a rendőröket. Istenem, hát van remény????

A tűzszerészek munkához láttak. Az ilyenkor szokásos eljárás szerint a többi autót is ellenőrizték egy tükörrel, és bizony lett nagy megdöbbenés, mikor kiderült, hogy az utca Mammut felőli végén is van egy bomba, egy autó alatt. Kiszélesítették a keresést, míg végül a Mammut körül minden irányban találtak, összesen 6 bombát, autók alá erősítve. Elszabadult a pokol. Egymást hívogatták a tűzszerészek, rendőrök, helyszínelők és a különböző rangú vezetők. Ez volt eddig a legkomolyabb dolog, amivel a kiképzésük óta találkoztak. Ha ezek a bombák egyszerre felrobbannak, hihetetlen pusztítást okoztak volna.

Ede elcsípett egy mondatot az egyik Tűzszerésztől:
– Micsoda szerencse, hogy az a nő elütötte a terroristát!

És Ede szárnyakat kapott! A Magduska megmenekülhet! Istenem, meg kell keresni!

Szinte futva indult meg a kerületi kapitányság felé, hogy kiszabadítsa élete leendő párját. Mert biztos lett benne az elhatározás egy óra alatt. Magduska nélkül nem élet az élet, még ha véletlenül ki is nyír valakit!

Rohant a kapitányságig. Ahol nem akarták beengedni.
– Folyamatban lévő ügyben, csak akkor beszélhet az ügyeletes tiszttel, ha valami, az ügy szempontjából lényeges információt tud. Az, hogy ő az Ede, nem számít!

Már éppen ki akarták tessékelni, mikor meghallotta az Ede szót a kihallgatást vezető tiszt. És hogy megörült! Itt a tettestárs, és önszántából besétál, juhé! Ez már minimum öt havi jutalom lesz! Mennek nyaralni a gyerekekkel!

Gyorsan közbelépett, mielőtt még Edét kidobják, és kedvesen egy kihallgató szobába kísérte.
– Én vezetem a nyomozást és a kihallgatást az Ördögh Magduska elleni eljárásban – kezdte hivatalos hangnemben.
– Nagyszerű, magát kerestem! A Magduska ártatlan! Véletlen volt, és nagyon jó, hogy így történt, és ezt már mások is így látják!

A tiszt meghökkent. Micsoda arcátlanság ez?! Egy ember meghalt. Iratot csempésztek a bankból, bankot raboltak, és a nő megölt négy macskát. Már hogy lehetne ártatlan?! De hangosan csak ennyit mondott:
– És ki lenne a bűnös, mert annak ugye lenni kell!
– Hát én! Mert nem láttam, hogy milyen fontos nekem, és húztam az időt, pedig ha ott, akkor a bankban elhívom, biztosan máshogy alakul. Lakhatnánk az én lakásomban, és akkor macskákkal sem lenne baj........

Nono, csak okosan! Intette magát a tiszt. Hol az a jegyzőkönyvvezető? Még lemarad a komplett vallomásról. Beismerő vallomás! Korfura menjünk, vagy Mallorcára?
– Na, akkor kezdjük szépen a legelején, a bankban, jó?
– Mi köze van ehhez a banknak? – döbbent meg Ede.
– Tagadja talán a bankrablást? – keménykedett a tiszt.
– Dehogy tagadom. Tényleg volt bankrablás, de Magduska beletörte a széfbe a kulcsot, és nem tudták elvinni a pénzt.
– Úgy érti, Önök nem tudták elvinni! – dörrent a tiszt.
– Nem, a bankrablók, akik megverték a Magduskát, mert nem feküdt le azonnal a földre. Mert olyan bátor nő!

A tiszt összezavarodott.
– Azt állítja tehát, hogy nem a vádlott rabolta ki tettestársaival a bankot?
– Magának elment a józan esze? Egy Apeh ellenőr hogy tehetne ilyet? – hitetlenkedett Ede.

A tiszt érezte, hogy egyre messzebb távolodik a tengerpart és a nyaralás.
– És mi volt a macskákkal? Azt talán tagadja, hogy két macskát megölt, kettőt pedig meg akart ölni?
– Kicsoda? A Magduska? Uram, amit Ön állít, az a legnagyobb sértés a Magduskára nézve! Ő a legkedvesebb lény a világon! A házi meteoritot, amit véletlenül főzés közben készített, nagyon helyesen kidobta az ablakon, így akadályozva meg frappánsan, hogy ne gyulladjon fel egy tizenöt lakásos társasház. Ám az sajnálatos módon egy, már döglötten az udvaron tartózkodó macskára esett. Ezért azt hiszem Magduska nem hibáztatható. Maximum a meteoritért, de azért meg talán nem a rendőrségnek kellene eljárni, hanem a földtani intézetnek! – adta meg a precíz és hivatalnokhoz méltó felvilágosítást Ede.
– És a tévé? Hmm? Azzal mi volt – reménykedett még a tiszt.
– A macskától megijedve átdobta a korláton. Véletlen csupán. Nem okozott jelentős anyagi kárt. Összetört némi virág és egy kitömött macska. Nem képviselt egyik sem nagy értéket.

A tiszt bánatosan integetett az elhalványuló tengerparti képnek.
– De azt azért most végkép nem tagadhatja, hogy a kedves barátnője parkolás közben megölt egy embert! – adta meg a végső döfést a tiszt.
– Valóban nem tagadom. De el kell ismernie, hogy ez volt a legjobb dolog, amit tett egész életében!
A rendőr nem akart hinni a fülének.
– Micsodaaaaa?
– Hát a terrorista! Hát elütötte a terroristát! És most megvan mind a hat bomba, a tűzszerészek most hatástalanítják őket.

A rendőr kirohant, és azonnali kapcsolatot kért a helyszínen tartózkodó egységgel. És a hír igaz volt, csak a malmok lassan őrölnek. Terroristatámadást hiúsított meg egy egyszerű Apeh ellenőr egy jól kivitelezett, mandineres parkolással.

A tiszt visszatért Edéhez, és engedélyezte, hogy beszéljen a Magduskával. A kihallgatószobához vezették, ahol Magduska összetörten ült.

Ede halkan belépett. És nagyon halkan csak annyit mondott.
– Már egy ideje tudom, hogy életem legnagyobb hibája volt, hogy nem mondtam el hamarabb Magduska.....

És Magduska döbbenten emelte a sírástól bedagadt szemét Edére.
- .... hogy szeretem, és nincs még egy ilyen nő a földön, aki egy parkolással is meghiúsít egy terrorista támadást. És csak Magácskával akarok élni! Jöjjön kedvesem – váltott magázásra a régi idők emlékére, hiszen talpig régi vágású úriember volt az Ede – menjünk!

És megkarolta Magduskát és emelt fővel kivezette a kihallgatószobából.