2010. február 13., szombat

Internacionálé

A Tizedes az asztalánál ült, és azzal foglalatoskodott, hogy az összes összegyűlt aktát, iratot, bizonyítékot módszeresen eldobozolja, a dobozokat lezárja, dátumozza, aláírja, és az átadás-átvételi jegyzőkönyvet az Ügyészség számára megírja. Már majdnem teljesen kész volt, amikor csöngött az asztalán a telefon. A főnök volt.
– Hogy áll az Ördögh ügy?
– Jelentem, most készítettem össze átadásra.
– Helyes, akkor gondolom az áldozat személyazonosságára is fény derült, és a nemzetközi körözési listákon is ellenőrizte!
A Tizedes egy szót sem szólt!
– A hallgatása nekem azt súgja, hogy nem emlékszik a részletekre, de már lezárta a dobozokat és a jegyzőkönyveket. Tudja mit, azért szedje elő, és tegyen nekem jelentést előbb, hadd várjanak csak az -ügyészek. Ha jól hallottam, a Főügyész már beélesítette a médiakapcsolatait az ügyben. Hadd várjanak már egy kicsit ők is........ – és ezzel letette.
– Hogyaza......... – kezdett egy cifra káromkodássorozatba a Tizedes. – Mi vagyok én, Petrocelli magánnyomozója??? – Nagy sóhajtások és fenékvakarás közepette előszedte az „Áldozat” feliratú dobozt, és felhasította a zárószalagot.
Egy dosszié feküdt a kupac legtetején, alatta egy zacskóban az áldozat ruházata, egy másik zacskóban a nála talált értéktárgyak és eszközök.
Először a dossziét lapozta át. Hivatalos stílusban az alábbi adatokat tartalmazta:
Kaukázusi férfi, barna haj, barna szem, enyhén kopasz, 178cm magas, körme ápolt, gondozott, nála lévő iratok szerint neve: Korda Károly, lakcíme: Budapest, Dob utca. Különleges ismertetőjegye a bal felkar belső oldalán ötvenforintos méretű, barna anyajegy. Széle szabályos.

– Na, akkor előbb ellenőrizzük az adatokat. – kezdett bele nagy kedvetlenül a Tizedes. Igaz, a nyomozás kezdetén semmi okuk nem volt kételkedni az adatok valódiságában, de nem szerette volna, ha a nyomozás beszámolójakor a Főnök az orrára koppint. Az ilyen koppintások szoktak büntetésekbe torkollani, aztán meg majd egy lakatlan tanya közepén találja magát egy lakókocsiban. Vagy feljegyzik a személyi kartonján. Na azt meg aztán végképp nem szerette volna. Akkor már inkább a lakókocsi. Azt oda tolom, ahová akarom, ellenben a személyzeti lap....
Megnyitotta gépén az Állampolgár Lakcím és Szavazó Nyilvántartót. Kicsit lassan indult a rendszer, de legalább volt ideje kitölteni egy pohár kávét. Reggelente jól jön egy ilyen lusta rendszer.
Begépelte az ellenőrizni kívánt adatokat, majd a homokóra elindult. Nagyot kortyolt a kávéból. A rendszer kidobta a találatot. Szerencsére csak egy volt. Ez jó jel, gondolta. Megnyitotta. Korda Károly létező személy, lakcím is pontos. Nagyszerű. Elégedetten hátradőlt, és már azon volt, hogy visszacsomagol mindent a dobozba, amikor észrevett egy apró piktogramot a monitoron.
– Ez meg mi a fene? – morogta hangosan. Rákattintott, és egy széljegyzet ugrott fel. Hangosan felolvasta.
– Hagyatéki eljárás folyamatban. Mi a fene? – jobban megnézte, mert azt gondolta, ilyen gyorsan csak nem dolgoznak az önkormányzatnál, hiszen még a temetésre sem adtak engedélyt. Gyorsan megkereste a dátumot, amihez kattintgatnia kellett még egy párat, de eközben volt ideje szidni a rendszert is.
– Idióták írják a programokat, esküszöm, ha egyel találkozom, lövészeti céltáblának fogom használni!!! Mi a fenéért nem kell az ilyen széljegyzetekhez automatikusan menteni a dátumot meg a bejegyző nevét és azonosítóját!!!! – jaj, de mérges volt.
Azért egy percen belül megtalálta az utolsó módosítás dátumát is. Megdörzsölte szemét, mert azt hitte, rosszul lát.
– 2008. 05. 19. Ez nem lehetséges! – leellenőrizte újra, de megint csak ezt az adatot dobta ki a gép.
Gyorsan nekiállt megkeresni az adatok között, hogy ki írta a széljegyzetet, és meg is találta. VII. ker. Önk. Nagyné.
Felkapta a telefont, és felhívta a hetedik kerületi önkormányzatnál a Nagynét. Szerencséje volt, még bent volt.
– Kiss Tizedes vagyok a kerületi Kapitányságról. Jó napot!
– Üdvözlöm, miben segíthetek?
– Folyamatban lévő ügyem nyomozása során felmerült Korda Károly neve és lakcíme, ám a nyilvántartó szerint hagyatéki eljárás van folyamatban, és Ön az eljáró. Felvilágosítana?
– Nos, általában telefonon nem adunk ilyen felvilágosítást, de ha azonosítja magát, azt hiszem megtehetem.
A Tizedes boldogan megtette, valahogy nem volt humora elcammogni az Önkormányzathoz. Általában kiverte a helytől a hideg. Naponta szokott a Kórbonctanra menni, de ott még sohasem volt rosszul, ellenben ha csak az Okmányiroda előtt elhaladt, kiverte a jeges veríték. Lehet, pszichológushoz kéne mennem – gondolta sokszor, de aztán nem ment, hogy is nézne ki a szolgálati kartonján!
Eddig tartott az elmélkedése, no meg a Nagyné szöszmötölése, hogy előkeresse a kért iratokat.
Gépi hangon kezdte bedarálni a dosszié tartalmát a telefonban.
– Az Ön által keresett személy 2008. 05. 08-án autóbalesetben elhunyt, élő rokont ez idáig nem sikerült találnunk. A temetésről az Önkormányzat gondoskodott. Végrendeletet az elhunyt nem hagyott. És most nézem, tényleg le kellett volna már zárnom az ügyet. Ha ennyi idő alatt nem jelentkezett rokon, akkor ezután sem fog.
– Várjon, várjon. Személyleírást tud adni róla?
– Hogy gondolja??? Én nem ismertem ezt az embert! – háborodott fel Nagyné.
– Istenem ezek a nők! Megőrjítenek! – gondolta magában a Tizedes, de kedvesen csak annyit mondott nevetve:
– Ohh, nem is feltételeztem, hogy minden kerületi lakost arcról ismer, csupáncsak azt feltételeztem, hogy az elhunyt személyi igazolványa, esetleg jogosítványa szerepel a dossziéjában, ha egyszer nem találtak rokont.
– Igaza van, de butus vagyok – könnyebbült meg Nagyné. – Várjon, megnézzem. A személyi igazolványt nem találom, de itt van a jogosítványa. Ősz haj, nagy lapos orr..... tudja kire emlékeztet engem egy kicsit? A Gyurcsokra, tudja, a gyógyítóra!
A Tizedes majdnem mellényelte a kávéját.
– Úgy érti, a tévés gyógyító? – döbbent meg a Tizedes.
– Igen, a Józsi! Magát is meggyógyította már? Nekem az Anyukám, Isten Nyugosztalja, utolsó heteit könnyítette meg. Nagyszerű ember, nem?!
– Nos, róla mindenki ugyanazt gondolja. – Adott korrekt, de sokféle módon értelmezhető választ a Tizedes. – Köszönöm a felvilágosítást!
– Nagyon szívesen! Ugye tudja, hogy hol érheti el?
– Már az áldozatot, hogy melyik temetőben van?
– Dehogy, kit érdekel az a fickó! A Józsit! Tudja a Józsit, hogy érheti el?
– Jaj, hát hogyne! – került gyorsan ki a csapdából. – Akkor viszlát! – és letette, mielőtt a Nagyné azt mondhatta volna, hogy koncentráljon erősen a tévére.
Hát, akkor most nagy a szar! – kezdte frappánsan a gondolkozást a Tizedes. – Lehet, tényleg hívnom kéne egy kis segítséget? – poénkodott a saját kárára.
Szóval a személyi hamis. A fickó a Korbonctanon nagyon nem úgy nézett ki, mint a Gyurcsok vérrokona, de még csak nem is úgy, mint egy ismerőse.
Elővette a dobozból a ruházatot tartalmazó zsákot, és óvatosan kinyitotta. Egy üres pultra fektette a ruhadarabokat, és mindet alaposan átnézte. Azon túl, hogy az ismeretlen áldozat minden valószínűség szerint angol használtruha boltból öltözött, nem sokat segített rajta. Van ilyen boltból vagy ezer a városban. A környező településekről nem is beszélve.
Kiborította az eszközök feliratú zsákot is, és gondosan elrendezte az asztalon. Na, ez sem mondott neki sokat. Annyira volt férfi, hogy tudja, milyen szerszámok vannak előtte, de kész. Ennél több semmi. No nem mintha bármi röstelleni való lett volna abban, ha egy férfi szívét nem dobogtatja meg egy marék szerszám, de valljuk be vannak a fegyveresek, meg vannak a szerszámosok. A fegyveres kétszáz méterről azonosítja a lövésztárs fegyverét, a szerszámosok meg sorban állnak a Praktikerben az akciós héten a tizedik racsnis (krova) készletért. Na a Tizedes a találati lyukról megmondta a kalibert, ellenben a kereszt (csillag) és az imbusz csavarhúzó közötti különbséget a nagypapa a halálos ágyán sem bírta beleverni abba a szűk csövű agyába. Elővette a szakértői jelentéseket, de sajnos azok sem tartalmaztak semmi segítséget. Csupán megállapították, hogy a szerszámokon nem volt ujjlenyomat – vagyis az áldozat kesztyűt használt, ami a télvíz idején annyira nem meglepő fordulat, – valamint, ez előtt még sohasem használták, vagyis mind teljesen új volt.
Leült, és gondolataiba mélyedt. Pár perc után úgy döntött, hogy megnézi a nemzetközi körözési és a nemzetközi terrorista adatbázisokat. Hátha talál bennük valamit. Ehhez azonban segítségre volt szüksége, mert neki nem volt hozzáférése az adatokhoz. Csak a Főnöknek. Ez gáz. Majd eszébe jutott, hogy valószínű innen tudta meg a Főnök, hogy ezt a vonalat még nem ellenőrizték.
– Most légy okos Domonkos! – szólt magának, pedig ő Tibi volt, de nem a csokis fajtából.
– Megvan, a Géza!! – derült jókedvre. Ő volt az Gazdaságisok főnöke, de rangban még mindig a Nagyfőnök alatt.
Elrohant a Gézához, hogy segítséget kérjen. Röviden vázolta a helyzetet, majd megkérte, hogy a nemzetközi körözések és ismert terroristák között keressenek a különös ismertetőjel alapján. Jól meglepődtek, mikor tizenkét találatot adott a gép. A találatokat kinyomtatták, majd visszament a szobájába. Épp csak leült, amikor kopogtak, majd azonnal nyílt az ajtó, és Magduska védője, Fehér Attila lépett be méltóságteljesen az ajtón.
– Jó napot!
– Önnek is! Miben segíthetek?
– Csak gondoltam, beugrom, és megnézem, hogy mi a helyzet, mikor szándékoznak átadni az ügyet az Ügyészségnek?
– Gondolom, már nagyon várják.
– Csak mint az éhes oroszlánok az etetést! Nagy ügy ez, nem gondolja?
– De, kétségtelenül!
– Látom, most készíti össze a dobozokat az átadáshoz! – nézett szét a szobában a Védő – Akkor nem is tartom fel! Feltételezem, időben megkapom az értesítést, ha további szakaszába lép az ügy?
– Mi sem természetesebb! A viszontlátásra! – zárta rövidre a beszélgetést a Tizedes.
– Na, akkor most tényleg vágjunk bele, és már neki is kezdett volna a listának, amikor váratlanul visszalépett a szobába a Védő.
– Bocsánat, de megakadt a szemem valamin. Ha nem haragszik, megmutatná nekem azt a csillag csavarhúzót? – nyúlt félreérthetetlenül az asztal felé a Védő.
– Öööööööö, hogyne – adta oda bizonytalanul a Tizedes. – Ez meg mi a fenét akar??? – kérdezte magában.
– Áh, igen, ez pont olyan! Nahát, ki hitte volna! – nyújtotta vissza egy mosoly kíséretében a csavarhúzót.
– Bocsánat, engem is beavatna?
– Oh, hát hogyne. Nem haragudjon, ehhez kicsit vissza kell menjünk az időben. Tudja, az én feleségem nagyon szereti a sorozatokat. Valaha nagy kedvence volt a Feketeerdő Klinika a Brinkmann professzorral, Udoval és a Nővérkékkel. Annyira odáig volt, és annyira követelőzött, vagyis kedvesen kért – köhintett a Védő – hogy elutaztunk megnézni az igazi Klinikát. Ne értsen félre, nincs ott semmiféle klinika, de van ott sok gyönyörű kastély, erdő, víz, tó, és az egész nagyon tiszta, és harapni lehet a levegőt. Az Asszony romantikus alkat, tudja? Nos elmentünk, ott töltöttünk egy hetet, és akkor láttam egy pont ilyen szerszámot. Farönkökből építettek valami házat, és ott mindenkinek ilyenje volt. Megjegyeztem, mert az Asszony bekéredzkedett a vécére, nem volt neki elég sűrű az erdő – ki érti az asszonyokat – szóval ott beszélgettem kicsit a dolgozókkal, és megmutatták a szerszámokat. Kirschen. Ez volt a márkájuk. Tudja, nagyon szépek voltak. Aztán mikor hazajöttünk, persze én is ilyeneket akartam, de sehol sem találtam. Később, mikor megnyíltak az Obik, meg a Praktikerek, nagyon boldog lettem, mert biztos voltam benne, hogy hoznak be jó minőségű külföldi szerszámokat, de csalódnom kellett. Nem hoztak. És azóta sem láttam ilyet. Máig. Nos, nem is tartom föl, csak eszembe jutottak a Brinkmannék, meg amikor még........na de az már régen volt! Viszlát! – és ezzel ténylegesen távozott.
Kis Tizedes meg ott maradt egyedül a gondolataival.
– A rohadt élet! Németország?? Mi lesz itt, Internacionálé???

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése