Két példányban

Csak ült, és nézte az Amerikából kapott papírokat. Ezeken a hivatalos formanyomtatványokon kellett jelenteni Aslan / Korda Károly halálát. Tóth nagyon rendes kölök lehetett valaha, mert még hevenyészett fordítást is csatolt mellé, ami persze nem szó szerinti fordítás volt, hanem magyarázat. Az alap dolgokat, mint például a név, jelentő neve, dátum nem fordította le, mert persze a Tizedes sem volt kispályás. Egy percre rezzent csak meg a tekintete a COD rovatnál, no nem azért, mert nem tudta, hogy mi az, és nem volt fordítás, tudta ő, nagyon is tudta, csak azt nem, hogy most mit írjon oda. Nő általi elparkolás? Akkor már inkább patkolás, és munkájához méltatlanul hátradőlt, és kiröhögte magából a helyzet komikumát.

Miután végzett, normálisan, európai uniós rendőrhöz méltóan kitöltötte a papírokat. Majd még egyszer elolvasta. Aztán rájött, hogy lehet, hogy az EU-ban frankó, ha a francia kérdőívet németül töltik ki, de lehet, hogy az Amerikaiak kiakadnak, ha az angol kérdésekre magyar választ kapnak. Úgyhogy fogta szépen az egész miskulanciát, és elballagott a nemzetközi részleghez. De ott nem talált senkit. Tovább próbálkozott a Gézával, de megtudta, hogy terepen van. Lepakolta hát az egész cuccot egy asztalra, és rátenyerelt, mint a természetgyógyász, mikor kézrátétellel gyógyít. De hiába, a szavak kézrátétellel sem fordították le magukat. Egy darabig még állt így, és már azon volt, hogy előveszi a telefonos segítséget, amikor megjelent az asztal kicsit sápadt arcú, vékony, pólóba öltözött tulajdonosa.
– Bocsánat, azt hiszem ma ettem utoljára a kantinban! – magyarázkodott a kolléga.
– Igen, erre mindenki ráébred az első hét után. Új vagy nálunk?
– Nos bevallom, igen. A nyelvi tanszékről helyeztek ki hogy segítsek, de erről biztosan körbement valami tájékoztató is, hiszen ezért vagy itt, nem?
– Óóó, hát persze! – simult ki a Tizedes homloka. – Van itt egy amerikai kérdőív, már beírtam ceruzával a válaszokat, de kellene némi segítség a pontosításhoz.

A srác nagyon boldog lett. Kiderült, hogy nagy amerikabarát, odáig van a nyomozással kapcsolatos sorozatokért, mint a CSI meg a Law and Order, és bár igaz, hogy eddig öt félévet töltött az amerikanisztika tanszéken, és ha tehetné, még vagy hatot ott töltene, azért a sorozatokból tudja csak, hogy mit kellene írni a papírra. Munka közben a Tizedes elmélázott azon, hogy vajon csak azok képesek egyszerre írni és megállás nélkül beszélni, akik amerikai angolt beszélnek, vagy mások is, mert a srácnak be nem állt szája. Így hamar kiderült, hogy élete Amerika, meg az a fényes kultúra, ami ott van, de pénzt nem sokat ér, hogy tudja fejből az összes állam kormányzójának nevét tíz évre visszamenőleg, ezért jött el a kapitányságra dolgozni. Gondolta, jól fog kinézni az önéletrajzán. Mindeközben a Tizedes azon kezdett aggódni, hogy ha még öt percet itt kell állnia, minden bizonnyal elmondják neki az összes állam kormányzójának nevét, ezért gyorsan rövidre zárta az ügyet.

Még be kellett szereznie két aláírást. A Főnökét és egy bírói aláírást is. Na ezt konkrétan nem értette, hogy minek, de hát mit vitatkozzon ezen? A Főnök zokszó nélkül aláírta, és egy rafinált csellel azt is elérte, hogy egy öreg, már nyugdíjba készülő bíró is aláírja.
– Szerintem, ha Ön most aláírja, kénytelenek lennének az ügy tárgyalását is Önre bízni... – kente a bíró becsvágyát a Tizedes, és jó három perc múlva már úton volt vissza az irodájába.

Meglepődve tapasztalta, hogy az asztalánál Magduska ül. Vagyis az "ül" nem a legjobb szó. Úgy nézett ki, mint egy szomorú fecske a villanydróton. Azért nem omlott össze ülő helyzetében, mert ha ezt megteszi, szerződtetik a Nagycirkuszba, mint guminőt, és ezt minden bizonnyal nem akarta. De azért látszott rajta a lelki válság rendesen, pedig a cirkuszi álláslehetőség akár még fel is vidíthatta volna. Két keze a szék mellett lógott, látszólag azért, hogy a táskát a földön tartsa, holott ezt a gravitáció is simán elintézni. És persze a feje is lógott kicsit, a szeme alatti táskákról már nem is beszélve.
– Tudom, meglepi Önt, hogy itt talál, de el kellett jönnöm vallomást tenni! Katasztrófa az életem, és tudom, ha ez sokáig így megy tovább, tényleg meg fogok ölni valakit véletlenül!
– Nos hölgyem! Először is, ha megbocsát, ezt már megtette, így az Ön helyében ezen igazán nem lelkiznék, másrészt pedig most akartam felhívni, hogy tájékoztassam, az Ön által parkolással kivégzett személy – és ezen a pontom Magduska lassú szipogásba kezdett – többszörösen szerepelt a nemzetközi körözési listákon, és jelentős jutalmat ajánlott fel több ország is a kézre kerítőnek, többek között az Egyesült Államok is. Nos, én ezt nem nevezném katasztrófának, sokkal inkább szerencsének!
– Úgy érti........ – nézett fel a szárnyaszegett fecske – úgy ért, pénzt? Adózott tiszta jövedelmet?
– Úgy bizony! – csillogott a Tizedes szeme. – Semmi mást nem kell tennünk, csak aláírni egy pár papírt, amik itt vannak, és elfaxolni őket. Nos, mit szól?
– Ez, ez, ez..........mintha csak álmodnék......... megtört az átok? Maga szerint megtört?
– Nos, eddig nem mondta, hogy el lenne átkozva, de ha el is volt, ezzel most melléfogott az átok! Nyugodjon meg, és higgye el, nincsenek átkok, csak balszerencsés napok! Itt írja alá!

Magduska hitetlenkedő szemekkel aláírta a papírt, majd a Tizedes is, de ő csillogó szemekkel.

A Tizedes összefogta a hat lapból álló anyagot, és felállt.
– Jöjjön, elindítjuk ezt az anyagot világhódító útjára! Ja, hopp, majd elfelejtettem, csatolni kell a Halotti Anyakönyvi Kivonatot is! Itt van valahol, megkeressük!

Kettesben indultak a postázóhoz, hogy megnézzék, felküldték-e már a kivonatot. Szerencsére ott volt, de volt rajta egy papír: Eredeti Példány! Kérjük fénymásolni!

Így aztán a fénymásoló szobához mentek, ahol egy csomó teljesen csillogó új gép fogadta őket.
– Hja – ismerte el a Tizedes – jönnek a választások, ilyenkor szokott megugrani az állományunk technikai színvonala.

Igen ám, csakhogy ezt a gépet a Tizedes még sohasem használta, és fogalma sem volt, hogy mit kell tenni. Szerencsére Magduska felkiáltott.
– Nahát, nekünk is pont ilyenünk van! – és ezzel megsimogatta szerelmesen a gépet.

A Tizedes felvidult, nem szeretett ügyfelek előtt beégni, ami egy rendőrtől teljesen érthető. Így egy könnyed mozdulattal átadta a kivonatot a Magduskának, aki berakta a gép adagolójába, és megnyomta a gombot. A gép életre kelt, beszívta a lapot.
– Két példányban legyen szíves! – kérte mosolyogva Magduskát.

Szegény egy szót sem bírt szólni, csak könnyek gyűltek a szemében.
– Ez itt egy iratmegsemmisítő. Tudja, nekünk is pont ilyen van az irodában. – és kitört belőle a zokogás. – Átok van rajtam, átok!!!
– Ugyan, ugyan, ne sírjon, az én hibám! Csak lovagias akartam lenni, de ha tudom, hogy ez lesz belőle, magam téptem volna csíkokra, higgye el!
– Nem haragszik? – szipogott még kettőt.
– Nem ám! Tudja, a maga katasztrófái miatt engem előléptetnek, és kapok jutalmat, és ez már biztos, függetlenül attól, hogy mit tesz ma még!

Magduska nagyon megnyugodott. Együtt elfaxolták a papírokat egy megjegyzéssel, hogy a Halotti Anyakönyvi Kivonatot később küldik. A Tizedes kikísérte Magduskát az ajtón, és nézte, ahogy távozik, ahogy léptei egyre könnyebbek, mintha nem is a belvárosban, hanem homokos tengerparton sétálna pálmafák tövében, könnyű vászonruhában, amit meg-meglibbent a szél. Igen, ezt látta a Tizedes. Rögtön két példányban.