Otthon, édes otthon

Nem volt szándékos, és össze sem beszéltek, egyszerűen csak a körülmények furcsa alakulása hozta úgy, hogy Ede hazakísérte Magduskát, és ha már ott volt, hát ott is maradt. Ne féljen szegényke, nagy trauma érte. És különben is, olyan jól érezték magukat együtt.

Útközben felmerült Magduskában, hogy mi lesz, ha szembetalálkozik a Kovács nénivel vagy a Házmesternével, de felesleges volt ezen görcsölni, a két bajkeverő a Kovács néninél elmélyülten macskázott éppen.
– Drágám, mondd van valami, ami segítene neked kicsit feloldódni ebből a sok feszültségből, ami ma ért téged? – kedveskedett Ede.

Magduska egy percig gondolkodott, majd azt mondta:
– Be akarok dőlni az ágyba, egy jó könyvvel.
– Rendben kedves, akkor én megágyazok, te pedig válaszd ki a könyvet. Egy italt?
– Köszönöm kedves, most nem. Különben sem vásároltam be rendesen............... – és ebben kicsit elszégyellte magát, mert eszébe jutott a kisfiú, aki megörült, hogy elrabolták. – Nincs itthon még ásványvíz se. Ne haragudj, majd a két ünnep között feltöltöm a készleteket. Köszönöm, hogy megágyazol. Megyek, rendbeszedem magam a fürdőben.

Bevonult a fürdőszobába. Levetkőzött, hogy letusoljon, de aztán meggondolta magát. Nem bajlódik most ilyesmivel. Megmossa a lábát és a fogát, aztán irány az ágy, határozta el. Levetkőzött. Az eltelt nap összes idegi megterhelése rátört, ezért a lábmosáshoz nem a fürdőkádat használta. Nem. Az túl egyszerű lett volna. Nem. Magduska ma bonyolult akart lenni. Ezért fogta és megengedte meleg vízzel a mosdót, nyomott bele két adagot a folyékony szappan adagolóból és nagy nyögések közepette feltornázta a lábát a mosdóig.

Magduska mindig is törődött magával. Nem engedte, hogy súlya túllépje a 66 kilós határt, és ez a 165 centis magasságához ideális is volt. Csak a mosdónak nem. Nem arra tervezték, hogy megtartson 66 kilót. Márpedig jelen helyzetben ez lett volna az ideális. Ugyanis a mosdó magasabban volt, mint amilyen magasra Magduska kényelmesen fel tudta emelni a lábát. Így viszont teljes súlyával a mosdóra nehezedett, ami bírta a terhelést. Úgy teljes húsz másodpercig. Aztán engedett a gravitációnak. És ha már így tett, hát szabadon engedte mindazokat az erőket, amik eddig gúzsba kötötték. Magduska megrettenten látta a lassított felvételt maga előtt: a falból kidől a mosdó, a falról egyenként leesnek a csempék, a zuhanó mosdókagyló után özönvíz kezdődik elárasztva az egész fürdőszobát. És mindez egy atomrobbanás hangjával párosult.

Ede, mint egy dúvad rántotta fel az ajtót. Szívszerelme ott állt a vízzel áztatott sitthalom közepén. Kezét tördelve, siralmas állapotban nézett az Edére:
– Én igazán nem tudom mi történt, de ígérd meg, hogy a Kovács néni nem fogja megtudni! Sem a rendőrség! Sem senki! Ígérd meg, hogy ez a mi titkunk maradt, még az Apus sem tudhatja meg!

Ede meglepetten állt és Magduskát nézte. Egy pillanat alatt meglátta, hogy egy rossz szó, és Magduskát többé nem látja. Sose viaskodj egy idegbeteg nővel, ha igazán szereted, tanította neki apja, és milyen igaza volt mert rettenetes indulat működött most a Magduskában. Ede szó nélkül hagyta, hogy a falból kiömlő víz és a sitthalom ellenére Magduska letérdepeltesse, majd maga is mellétérdeljen.
– Ede, most ünnepélyesen fogadjuk meg, hogy senkinek, de senkinek sem fogunk erről beszélni!
– Örömmel megteszem Magduska, de nem lehetne, hogy előbb elzárjuk a vizet? Félek az alattunk lakót is eláztatjuk a fogadalom alatt..........

De Magduska idegei pattanásig feszültek, nem érdekelte az alattuk lakó, csak a Kovács néni. Csak ő meg ne tudja. Feljelentené, az biztos. Igaz, Magduskának fogalma sem volt, hogy ugyan milyen indoknál fogva és hol lehetne őt azért feljelenteni, mert lezúzta a saját fürdőszobáját, de nem volt képes logikusan gondolkozni. Most nem.

Ede beletörődve a megváltoztathatatlanba, felvette ünnepélyes arcát. És szépen tagoltan mondta Magduska után:
– Én, Erős Ede, előtted fogadom, hogy közös titkunkat senkinek el nem árulom. Sem ébren, sem álmomban, sem szándékosan sem véletlenül. Isten engem úgy segéljen. Ámen.

Na, az áment, nagyon nehezen mondta csak ki. És ezen majdnem megvolt az első veszekedésük, de aztán belátta, hogy a számára bibliaként funkcionáló Magyar Közlönyre felesküdni Magduska számára nem elfogadható, sőt. Magduska felajánlotta alternatívaként a 2010-es Társasági Adótörvényeket, de Ede hevese elhárította:
– De hisz az oly bizonytalan.... És különben is még a parlamentben sem hisznek benne tíznél többen......... ilyenre nem lehet felesküdni.

És igaza volt. Közben ömlött a víz a falból. Egyiküket sem zavarta már különösebben, lekötötte őket a gondolat, hogy találjanak az Apeh ellenőrök és banki osztályvezetők almáriumában egy olyan kötetet, amire mindketten felesküdhetnek tiszta szívvel. És nem találtak. Csak a Bibliát, de az meg nem tipikusan pénzügyes mű. De örök érvényű, szinte mindenki ismeri, és ez megnyugtatta őket.

Az ámen kimondatott, víz elzáratott.

Összeborulva álltak a fürdőszoba ajtóban. Ede, mint gyakorlatias férfi tette fel a kérdést:
– És most hogyan tovább Magduska? Itt nem maradhatunk, a vizet nem nyithatjuk ki, mestereket kell szerezni, de ilyenkor karácsonykor ez lehetetlen. Itt nem maradhatunk, mert, ha jól látom, a vécé is innen kapja a vizet, sőt a konyha is.........ugye csak egy vízórája van?

Magduska szégyellte bár, de kénytelen volt bevallani, hogy csak egy van. Anyukája azt tanította, hogy nyilvánvaló ellen ne hadakozz, és most sem tette. Lehajtott fejjel kimondta:
– Végtelenül röstellem, de csak egy van.... Most mi legyen, Ede? Ez nagy baj?
– Dehogy, már úgyis meg akartam mutatni szerény kis hajlékomat!

Ede lakásába lépve Magduska maga is elámult. Tudta persze, hogy léteznek olyan férfiak, akik mosnak, főznek, takarítanak és rendben van az életük, csak még nem látott ilyent. Egészen konkrétan városi legendának gondolta a felvetést is. Saját édesapja, lévén maga az Ördögh, jó példával járt elöl férfitársainak, így ha Magdus Anyus nem volt otthon pár napig, képes volt az összes tányért hadba vetni, csak ne keljen mosogatni. És igen, volt már olyan, hogy hazaérve Magdus Anyus két teljes napig takarított az Ördögh után.

A lakásban alapvetően rend volt, a sarokban feldíszített karácsonyfa állt, az ablakban rénszarvasos égősor, és az asztal közepén egy tálkában szegfűszeggel tűzdelt narancs. Magduskában szörnyű gyanú ébredt. Nincs e világon olyan férfi, aki szegfűszeggel tűzdeli karácsony előtt a narancsot. Itt valami nem stimmel. Ám mielőtt még komolyabban belezuhanhatott volna valami jó kis marcangolós – lelkizős kétségbeesésbe, Ede mosolyogva közölte:
– Tudod, lakik itt a házban egy család három gyerekkel. Sokszor vigyázott rájuk Anyám, míg élt. Halála után pedig úgy alakult, hogy a gyerekek hozzám is át akartak jönni, így én lettem valami férfi babysitter-féle nekik. Ágikától kaptam a narancsokat, ő maga készítette. Már hat éves, lassan megy iskolába. A rénszarvasos lámpasort pedig Petike választotta nekem, ő most lesz négy. A karácsonyfám színeit pedig Dénes választotta, ő nemrég múlt egy éves.
– Nahát – hebegte meghatottan Magduska – nem is tudtam, hogy ilyen nagy gyerekbarát vagy, Ede! Nagyon kedvesek a gyerekek, szép minden, és gyönyörű az összhang.

És ebben maradtak. Ede gyorsan megágyazott. Magduska Ede vállán aludt el. Álmában mosolygott.