2010. január 17., vasárnap

Amazon.hu

Az út egész kellemesen telt. Ede valami olyan adóra hangolta a rádiót, ahol végig kellemes zene szólt, megszakítások és reklám nélkül. Magduskának nagyon tetszett. Nem volt jazz, de nem is komolyzene, igazándiból egész Hatvanig azon gondolkodott, hogy minek is lehet nevezni, de aztán úgy döntött, hogy valószínűleg ambient lesz, mert egyszer – volt az már jó húsz éve – meghallgatott egy Jean-Michel Jarre lemezt. És akkor nagyon megjegyezte, mert már a szó is csupa nyugalmat áraszt. És ez most eléggé emlékeztette erre. Ede többször is a rádióhoz nyúlt, és Magduska mindannyiszor szólt, hogy ne kapcsolja ki, ez olyan jó! És Ede nem kapcsolta ki. Nem is akarta, csak a cd-táron elindította a következő lemezt.
Meglepően hamar leértek Debrecenbe az új autópályán, és még forgalom is egészen enyhének volt tekinthető. Az Aranybika a város legnevezetesebb pontjának, a Szent András templom, vagy ahogy a helyiek nevezték, a Nagytemplomnak tőszomszédságában volt. Hamar odataláltak. Mondjuk azért nem volt egyszerű, mert mióta legutóbb külön-külön erre jártak, azóta jó nagy változások mentek végbe a város életében. Utcákat zártak le, forgalmat tereltek el, és láthatóan sétálóutca jelleget adtak a Nagytemplom előtti területnek. Azért nagy nehezen elnavigáltak a szállodáig, ahonnan továbbküldték őket az oldalsó utcába, mert onnan lehetett a parkolóhoz menni. Csakhogy a helyzet nem volt teljesen egyértelmű. Volt ott egy szórakozóhelynek és egy mozinak is kinéző épület, aminek udvarán emberek álldogáltak, és igazán nem volt könnyű eldönteni, hogy jó helyen vannak-e vagy sem. És mivel az utca is egyirányú volt, hát úgy döntöttek, hogy Magduska marad az autónál, Ede pedig visszasétál és megkérdezi a pontos tudnivalókat.
Magduska türelmesen várt. Kiszállt az autóból, és a nyitott ajtónak támaszkodva a az épületeket nézegette. A zajos társaság, aki megérkezésükkor az udvaron tartózkodott, most eltűnt, és Magduska arra eszmélt, hogy egyedül van az egész környéken. Azaz mégsem. Valaki hozzá szólt.
– Ha már ilyen szépen kettesben maradtunk, miért nem adja szépen ide a táskáját, hölgyem?! – szólította meg egy átlagos, legalábbis a mai fiatalok mércéjével mérve átlagos külsejű, talán huszonéves suhanc Magduskát. A suhanc bő farmernadrágot, bakancsot, vastag fekete kabátot viselt, mely alól kilógott minden irányban a kapucnis pulcsi. Fején baseball sapka volt, amire ráhúzta a pulcsi kapucniját.
Magduska nem szólt egy szót sem, de szép lassan kivette az autóból a táskáját. A suhancot nézte, és egyre mérgesebb lett. Mi a fene van ezzel a világgal??? – dühöngött magában, hát már a bolhák is prédának néznek engem! Na abból ugyan nem eszik, ami az én táskámban van! – és ekkor a düh és a dac oly magasra csapott lelkében, hogy ha egy feldühödött bika állt volna előtte, élve megnyúzza és átadja a cserzővargának.
A suhanc közelebb lépett, nagy naivan azt gondolván, hogy a hölgy majd átadja a táskát, így aztán meglepődni sem volt ideje, mikor Magduska egy elegáns körívre indította a táskáját, mely az ő fején törte félbe az ívet. És azonnal elájult.
Magduska is meglepődött, az igaz. Milyen jó kis stramm táskákat lehet kapni manapság a kínaiaknál, gondolta, merthogy tökéletesen elfeledkezett a táskában lévő félliteres ásványvizes palackról, három kulcscsomóról, a sminkkészletéről, és a végszükség esetre mindig nála lévő összecsukató esernyőről. Nézte, nézte a földön heverő fiatal férfit, majd nagyot gondolt. Leguggolt mellé és kinyitotta a táskáját.
Ekkor lépett az udvarra Ede. Látván a nyitott kocsiajtót, és félig-meddig az ajtó takarásában guggoló Magduskát odalépett, majd dermedten megállt. Köhintett. Magduska felnézett, majd csak azt mondta:
– Ki akart rabolni. Azt hiszem ideje, hogy leckét tanuljon.
– Ahogy gondolod. Megvárjam amíg elkészülsz, vagy van valami egyéb szándékod? Hívjak esetleg rendőrt?
– Nem kell, ennyi elég lesz neki. Mindjárt kész vagyok.
Ez azért nem volt teljesen igaz, mert még vagy öt percig eltartott a művelet, de szerencséjük volt, mert nem jött senki. Mikor végzett, Ede félreállt az autóval a kijelölt szállodai vendéghelyre, majd csomagjaikat felmarkolva a hátsó bejáraton a szállodába léptek. Ede egy szót sem szólt. Úgy gondolta, biztosan megvolt rá minden oka, hogy Magduska ezt tegye a sráccal.
Magduska hátra sem nézett. Nem kellett. Elégedett volt a teljesítményével. Ezen rövid idő alatt ugyanis kiszedte a srác szemöldökét olyan mintára, mint amilyen a Blikk címlapján szerepelő prostituáltaké, egy tussal kihúzta a szemét vastagon, kirúzsozta a száját, és csillogó körömlakkját a hajára öntötte. Fekvő állapotában úgy nézett ki, mint egy meleg, kivel pont most szakított kedvese. Kicsit sajnálta, hogy a körmeit nem tudta elintézni, de egyrészt az sok macera lett volna, másrészt azt magához térve ő maga is hamar észreveszi, harmadrészt pedig könnyebb eltüntetni, mint mondjuk a kiszedett szemöldököt. Olyan elégedett volt magával, hogy dúdolni volt kedve.
Miután becsekkoltak és megkapták a szobájukat, leültek, hogy haditanácsot tartsanak.
– Mi lenne, ha keresnénk egy éttermet, ahol ennénk valami jó kis vacsorát? Van itt egy kis szórólap a helyi szórakozási és étkezési lehetőségekről! – Ede pár percig tanulmányozta a füzetecskét, majd így szólt:
– Dante Pokla vagy Csokonai Söröző?
– Legyen a Pokol! Ilik a hangulatomhoz!
Kipakolták a bőröndöket, letusoltak, átöltöztek, majd karon fogva kisétáltak. Az étterem nem volt messze, de azzal nem számoltak, hogy a Pokolhoz vezető út jószándékkal van kikövezve, így kétszer is rossz irányba igazították őket a megkérdezett járókelők. Fél óra alatt jutottak el a durván négyszáz méterre lévő étterembe. Az étel egészen kiváló volt, a bor is, amit Ede választott.
– Ördögh-nek való kis lakoma volt ez!- mondta elégedetten Magduska, és ezen jót nevettek.
A szállodához vissza már könnyen eltaláltak. Pár percig gyönyörködtek az impozánsan megvilágított templomban, majd fölmentek szobájukba,
Voltak apró kényelmetlenségek, mint minden régi, szocialista időkben átépített épületben, de igazán nem panaszkodtak. Hosszú évek alatt megszokták már a vezetékben csorgó víz hangját, az utcáról felhangzó zajokat.
Sokáig beszélgettek. Tudták, hogy ha beköszönt az újév, szembe kell nézni a tárgyalás kellemetlenségeivel, el kell kezdeni megszervezni Magduska átköltözését, de előtte rendbe kell tenni mindkét lakást, és bizony Magduskának el kell kezdenie az interneten lefoglalt főzőkurzust. És élni is kellene. Boldogan, kettesben. Magduska rájött, hogy ez nem is lesz olyan nehéz. Úgy néz ki, neki is tetszik ez az új interneten kapcsolt világ. Sőt talált magának egy új álnevet: „Amazon”. „Amazon.hu”. Vagyis „Amazon.Huhúúúúúú”.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése