2009. december 12., szombat

A Nagytakarítás

Az ember mindennél jobban meg tudja utálni a nagytakarítást, ha senki nincs, akit rávehetne, hogy elvégezze helyette. Pláne, ha nincs is kiért takarítani, egyszerűen, csak legyen tisztaság, de az meg kit érdekel, ugye?! Magduska is így volt ezzel. Hetek óta, mit hetek, hónapok óta halasztgatja már, de most nincs mit tenni. A hűtő belülről már egészen úgy néz ki, mint egy tavaszi kiskert, a fürdőszobában a csapot tegnap óta nem lehet elzárni a rárakódott vízkőtől, a nappali közepén pedig szembetalálkozott egy igen népes bogárcsaláddal. Nincs mit tenni, másnap meg kell csinálni a melót. A lakást még eladni sem lehet így, egyszerűen muszáj kitakarítani.
Magduska rosszul kelt reggel. Nem tudta, hogy mi a baj, csak azt hogy valami nagyon nagy baj van. Aztán rájött: NAGYTAKARÍTÁS. Így, csupa nagybetűvel. Maga a tény, hogy eme műveletet nem lehet két évnél ritkábban elkövetni, annyira megrázta, hogy elfejtett cukrot és tejet tenni a kávéjába, így kénytelen volt a csapba kiönteni, mert gondolkodni sem bírt. Utólag belegondolva, lehet, hogy jobban jár, ha megfizet havonta egy takarítónőt, vagy esetleg három az egyben Nescafét tart otthon....
A dolgok egész jól haladtak. Kiderült, hogy a pöttyös, leopárdmintás klassz zokni fél párja nem tűnt el, csak valahogy a falikar búrája alá került. És az enyhe égésnyom is csak dobott rajta. Valamit, hogy igaza volt az ELMÜ-s ügyfélszolgálatisnak, hogy kiküldték a figyelmeztetést, de hát csak nem megy vissza megmondani, hogy bocsi, télleg nem vagytok........ hogy is mondta...... löttyedt seggű-multi-szarrágók, akik még egy rohadt levelet sem tudnak elküldeni.......... hááááááát, most már mindegy. A következő félórában is érték meglepetések és örömök. Mert micsoda öröm is viszontlátni a két éve eltűntnek vélt karkötőt, órát. És nézd, megvan a nagyi gyűrűje, hmmmmm, mindegy, a biztosítót nem hívjuk fel, jó kis hercehurca volt, mire kifizették, és még hamisan is vallott a rendőrségen. Ezek szerint. Pedig tényleg úgy nézett ki a lakás, mint ahová betörtek. Pedig csak a szokásos rendetlenség volt, de a gyűrű akkor sem volt a helyén. De azért érdekes, hogyan kerülhetett a felmosóvödörbe. És ezen elmorfondírozott egy darabig. És közben haladt. Meglepően jól és kitartóan. Igaz, néha átfutott az agyán, hogy rá kéne szoknia a cigire. Mert akkor a melóban is lehetne legálisan dumálni óránként vagy tíz percet. – Csak a fene se vesződik a tüdőbajjal – mondta, és tényleg így is gondolta. Szóval összeszedte a szanaszét heverő ruhadarabokat. Összeszedte és összekötözte a reklámújságokat, kidobálta a lépten-nyomon előkerülő szemetet, és úgy egyébként helyet keresett a dolgoknak. Nagyon meglepődött, hogy talált is. Már helyet. És kerekre nyílt a szeme, mikor rádöbbent, hogy ha a szennyes ruhát nem a szekrényre dobja, hanem a szennyes kosárba, akkor a polcon lesz hely a könyveknek. Mert könyvei voltak rendesen. Magduska élt-halt a jó krimiért. És mivel nem volt hová tenni a hetente megvett 2-3 kötetet, hát mindenütt volt belőlük. Még a vécén is. De ezt úgy döntött, nem szünteti meg, mert egész praktikus. És ami még jobb, az egyik üres polcot átvitte a vécébe. Hely van bőven, polgári lakás, a plafon olyan magasan van, hogy Magduskának szemüveget kellett felvenni, ha fel akart nézni, és már egészen rég rájött, hogy sok minden tárolható a vécében, ha kellően magasra teszi az ember. Teszem azt kiváló hely a tisztítószereknek, zacskóknak, pókoknak. Csak azt felejti el mindig Magduska, hogy egy létrát nem ártana venni. De az ötlet akkor is egészen kiváló, Magduskától meg egyszerűen emberfeletti.
Három óra megfeszített pakolásának eredménye egy másfél szobás, padlófűtéses kis lakás megtalálása.
Magdus leült és így gondolkozott: – Ritka események egyike ez. Most találtam egy másfélszobás lakást. Egész csinos. Lehet, hogy ha leszedném a függönyöket, és megpucolnám az ablakokat, kiderülne, hogy még kilátása is van. Nosza. – És nagy buzgalmában tényleg leszedte a függönyöket. A terv az volt, hogy az asztalra felrakja a széket, a székre rárakja a sámlit, és arra áll rá ő, mert akkor már tutira el fogja érni a karnist. És majdnem jó is lett. 2 cm. Ennyin múlt. És mivel a nagy pipiskedés közben megbillent a sámli, kénytelen volt a függönybe kapaszkodni, miközben átfutott az agyán: – Te jó Isten, csak rá ne essek a könyvekre! – Már esett is. Imáját meghallgatták odafönt, mert nem esett a könyvekre, igaz olyan nagyon nem is tudott volna, mert azok a másik, nappalinak berendezett szobában voltak. Cserébe ráesett a szellőztetés végett az ablak elé készített ágyneműre. És mivel olyan nagyon kapaszkodott, magával rántotta a függönyt is, ami csodával határos módon nem szakadt el, viszont az összes csipesz a függönnyel együtt a földön landolt.
Na, akkor holnap veszek egy létrát! – határozta el magát immár véglegesen Magduska.
Délben megszavazott magának egy óra pihenést. – Nem vagyok én takarító robot – dohogta – ez itt az én házam, és ha akarom, estig se lesz itt rend! – És hát teljességgel igaza volt. És mégsem. Mert a nagy munkában bizony megéhezett. Csodálkozott kicsit, hogy a reggeli kávé után kettőkor szokott megéhezni. – Biztos a szorgoskodásom miatt tört most rám hamarabb az éhség – gondolta, tökéletesen elfeledkezve a lefolyó és a kávé szomorú találkozásáról. Még utolsó megfeszített erejével kinyitotta a konyhaablakot, hogy kis levegő is járja át a lakást, majd az ebédkészítéshez kezdett.
Nem vagyok egy konyhatündér – és ez milyen igaz volt – de azért egy jó sült krumplit bármikor összedobok – szokta volt mondogatni a hasonszőrű barátnőinek. Ennek szellemében fagyasztója csordulásig volt tömve előre panírozott, ízesített, félkész ételekkel. Mötyögéim. Csak így hívta őket. Volt neki Pulyka mötyögéje, Sajtos-Sonkás, vagyis SASO mötyögéje, és persze a sima, de örök kedvenc a Laposhús mötyöge. Ennek külön neve volt: Mötyi. És most ott áll és gondolkozik. Mondhatjuk úgy is, hogy döntésképtelen. Ezért, hogy jobban kihasználja az időt – mert valamikor elküldték a munkahelyén valami TIME MANAGEMENT tréningre is, és azóta tele van ilyen hasznos ötletekkel – máris odatette az olajat melegedni. Pár perc gondolkodás után Mötyi mellett döntött, kivette hát a fagyasztóból, és nekiállt krumplit pucolni. Örök kérdés, mit süssön meg előbb? A krumplit? Tovább tart, mint a Mötyi, de hamar kihűl, és kihűlten még a kutya se eszi meg szívesen. Vagy a Mötyit? De akkor a Mötyi hűl ki, mire elkészül a krumpli. És ezen még gondolkodott egy darabig. Majd döntött. Eszi inkább a Mötyit hidegen, de a krumpli, az krumpli – többek között ezért sem vett még soha mirelit krumplit.
Fogta hát a jégszilánkokkal sűrűn díszített húst és a forró olaj felé fordult. És az ezután következő 35 másodperc örökre az emlékezetébe égett. Szó szerint. Ugyanis, ahogy a keze a forró olaj fölé ért, a feláramló meleg levegő hatására a mötyöge tetején kristállyá összefagyott vízcseppek közül egy, engedve a termodinamika örök törvényének, egyenletesen gyorsuló, egyenes vonalú pályán a forró olajba csöppent, ezzel a pokol lángcsóváját küldte fel a mötyöge felé, és borította lángtengerbe a túlforrósodott olajat, mint a sivatagi banditák a BP fúrótornyokat. Mint egy jól megtervezett lángkard, a tűz lepörkölte Magduska szépen burjánzó, de szabályos formába kényszerített, a forma alól minden szálával kitörni készülő szemöldökét, majd diszkrét melírt rajzolt barnásszőke hajába. És Magduska pánikolt. A döntést a másodperc törtrésze alatt hozta meg. És meglehetősen jól döntött önmagához képest. Mivel nem tudta, hogy hogyan kell égő olajat oltani, és félő volt, hogy a szél által kecsesen mozgatott függöny is azonnal lángra kap, hát fogta az egész lángoló poklot és kihajította az ablakon. Egy kecses áiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiááááááááááááá kiáltással kísérve. Aztán behúzta a nyakát és fülelt. Majd gondolkozni kezdett. Ilyen pánikhelyzet után ez nem egy egyszerű feladat, de hősünkbe nagy erőt öntött a tény, hogy a lakás még egyben van, és még a másnapra betervezett kozmetikust is le lehet mondani. Manapság minden fillér számít!
Kinézzek, vagy tegyek úgy, mintha mi se történt volna? – tette fel a kérdést magának, de persze feleslegesen. Tudta ő a választ. Nem úgy nevelték, hogy ne vállalná a tetteiért a következményeket. Ezért is lett APEH ellenőr. Oda csak ilyen lelkiismeretes embereket vesznek föl. Így nagy sóhaj után kinézett az ablakon. És kiverte a hideg veríték. A lángoló pokol ugyanis telibe kapta a szomszéd gethes, hónapok óta haldokló macskáját. Szegény állat még egy hangot sem tudott kiadni, azonnal kimúlt. Mondjuk nem csoda. Nem sok állat élné túl, ha tarkón találná egy harmadikról kidobott meteorit.
Hű, az anyám picsáját – mondta ki hangosan, amit az ilyen némberekről gondolt. – Kinyírtam a Kovács néni macskáját........ – Nyelt egy nagyot..... Nincs mit tenni. Le kell menni a Kovács nénihez, és tudatni kell vele a rossz hírt. De hogyan? Gondolkodni kezdett és eszébe jutott, hogy valahol azt olvasta, hogy az emberek hajlamosak a legfőbenjáróbb bűnt is könnyedén megbocsájtani, ha lekenyerezik őket valamivel, amit nagyon szeretnek. És ezzel most nagy szerencséje volt, mert a Kovács nénit már az összes környező boltból kitiltották, olyan szenvedélyesen szerette a csokoládét. Szenvedélye oly erős volt, hogy még a kasszáig sem bírt várni. Az utóbbi időben, már megfizetett két 11 éves kölköt, hogy 10% fejében hozzanak neki csokit, de még így is jelentős vágy élt benne. Na, akkor most beáldozzuk a doboz Pilóta kekszet és a kókuszos Tibit – gondolta nagy merészen Magdus.
Felvette a szebbik otthoni papucsát – azért szebbik, mert már egy éve nem látta, így nem volt mikor összekoszolnia – és leballagott a Kovács nénihez. Becsöngetett. Hallotta a csoszogó lépteket. Kinyílt az ajtó. A Tibit és a Pilótát jól láthatóan a mellkasához szorította, nagyot nyelt, és azt mondta:
– Véletlenül kinyírtam a macskáját, baj?
Kovács néni erősen a mellkasra fókuszált, és recsegő hangon azt kérdezte:
– Melyiket? A Cirmost, vagy a Füstöst?
Magduska becsukott szemmel emlékezett, milyen volt a serpenyő alól kilógó farok????
– A Füstöst!
– Rendben, csak adja ide a csokit, és mehet, nem haragszom. Csak hívja fel az állatorvost, és mondja meg neki, hogy nem viszem holnap elaltatni, mert elaludt MAGÁTÓL.
Magduska megkönnyebbülten lépkedett felfelé, és fél füllel elcsípte, hogy a Kovács néni átkiabál a nyitott ablakon a házmesterné férjének, hogy mikor takarítja már el a belső udvarról az a szürke macska tetemet, ami az éjjel került oda? A saját két macskáját sem meri kiengedni, mert azonnal odamennének. Így viszont kénytelen egész napra szobafogságra ítélni őket.............. És Magduska megállt. MI VAN??? Kinézett a lépcsőház ablakán. Az udvar közepén még kicsit égett a saját készítésű mini-meteorja, alóla kilátszott egy szürke macskafarok. És egy emelettel feljebb az ablakban ott ült két macska. Egy cirmos meg egy füstös.
Rászedett a vén csoroszlya – dühöngött – csak a csokit akarta........ Képes lett volna meghagyni engem abban a tudatban, hogy kinyírtam egy védtelen állatot! Na megállj, Kovács néni ezt még megkeserülöd!
Morcos hangulatban ment vissza a lakásba, és már semmi kedve nem volt főzni. Összedobott gyorsan egy szendvicset és hatalmas lendülettel vetette bele magát a munkába. Lemosta az ablakokat, az ablakkereteket, kimosta a függönyöket, fel- és kisuvickolt mindent. Este hatra készült el és hullafáradt lett. És boldog. Már el is felejtette, hogy a harmadikról milyen remek kilátás van a várra. Továbbá, hogy ez a lakás a legnaposabb az egész lépcsőházban, és hogy anno, milyen sok virágot akart mikor beköltözött.
Volt némi nehézség is közben, hiszen egyszer ráborult a szekrény, és egyszer majdnem kizuhant az ablakon, miközben a függönyt szedte le a nappaliban, de végül is mi ez egy meteoritos-macskakinyírós ebédhez képest, ugye?!
Ezentúl minden másképp lesz – határozta el. – Havonta egyszer kitakarítok. Kibontott hát egy üveg Heineken-t és lábát feltéve sörözni kezdett. Ekkor szólalt meg a telefon. Szabályosan a telefonasztalkán elhelyezve. Magduska anyukája volt.
– Szia Anyu! Mi újság? – kérdezte.
– Ja, édesem, nem fogod elhinni, micsoda szörnyű napom volt! – kezdett bele monológjába azonnal Magdus anyukája a vonal túlvégén. - Nem is tudom, mit csináljak! Tudod ÉDESEM – jól megnyomva az édesem szót – esküvőre megyünk holnap apáddal, igazán jöhetnél te is, az ilyen helyeken rengeteg facér férfi van, nem igaz, hogy nem találnánk neked valakit – és kezdte volna a szokásos mondókáját, de Magduska résen volt. Na meg fáradt is most ehhez, ezért gyorsan közbevágott.
– A lényegre Anyuskám, ha kérhetem, a lényegre!
– Szóval tudod, lesz holnap az esküvő, és én ma voltam az ilyenkor kötelező fodrász-kozmetikus-manikűrös háromszögben, hát egy vagyon, amit otthagy az ember, de egyszerűen muszáj, mert a múltkor is olyan megjegyzéseket tett rám Apád unokatestvére, hogy az már – és Magduska megint a szavába vágott. Ezerszer hallotta már ezt a sztorit, sőt, ott volt az eredeti eseménynél is, de most semmi humora nem volt végighallgatni, úgyhogy közbeszólt.
– Anya, fáradt vagyok, nehéz napom volt, nem maradhatnánk a lényegnél?
– Ja, szóval nem mondtam még? Beszakadt a körmöm. Most, mikor egy vagyont otthagytam, és felhívtam, és nem tud holnap fogadni, na mondjad, most mit csináljak???
És Magduska válasz helyett csak annyit mondott:
– Szia Anya! – és letette a telefont.
Magdus Anyuka döbbenten állt telefonnal a kezében. Huszonkét órát vajúdtam ezzel a gyerekkel, és ez a hála. Ha így folytatja, egyszer még kinyír valakit a modorával!

1 megjegyzés:

  1. Jó!!!!!!!!!! :)))))))

    (Bár nem állhatom meg, hogy megjegyezzem, hogy a régi, nagy belmagasságú lakások nemigen padlófűtésesek. Persze lehet, hogy van kivétel.)

    De a lényeg: jóóóóóóóó :)

    VálaszTörlés