Vallomások kora

Ameddig csak lehetett, halogatta a vallomást. Ez egészen hat tizenötig gond nélkül ment is, ám ember legyen a talpán, aki képes több, mint két órán át alvót játszani forgolódás és mocorgás nélkül. Akárhogy igyekezett eltusolni a reggelt, Ede, mint minden negyvenes férfi, óramű pontossággal ébredt a megszokott időben. Pedig Magduska az összes függönyt behúzta, feje fölé barikádot épített párnákból, hogy ne hallja meg a szomszédok reggeli neszezését, a csövekben csorgó víz hangját, a székek tologatását, és úgy egyébként magát az életet. Hiába minden, Ede ébren van, és elérkezett a várva nem várt pillanat. Épp csak megébredt Ede, Magduska vett egy nagy levegőt, és belekezdett.
– Ede, kedves.......... – de nem tudta befejezni, mert Ede kipattant az ágyból, és a fürdőszobába slattyogott. Magduska szeretettel nézte, ahogy pizsamája félig lecsúszott a derekáról, ezért az egyik sarkával taposta a szárát, haja égnek állt és összevissza, mint egy szénaboglya, és persze menet közben megállás nélkül vakarózott. Magduska érezte a tesztoszteron áramlását a levegőben. Ennél férfiasabb férfit kora reggel el sem tudott képzelni. Aztán meg igyekezett teljesen mást elképzelni, mert a fürdőszoba felől egyértelműen férfias hangok hallatszottak, először némi csobogással, majd némi ropogással tarkítva. Az én férfim, lelkendezett Magduska. Nos, elmondhatjuk, az elmúlt húsz év férfimentes korszaka nagyon mély nyomot hagyott Magduskában, és igen, annak is örülni tudott, amiért mások beadják a válópert.

Nem sokkal később elő is került a talpig férfi, és úgy tűnt, semmi hajlandóságot sem mutat a reggel elszabotálására. Magduskának be kellett vetnie minden csalafintaságát, hogy visszacsalogassa az ágyba, de végül csak az őszinteség használt:
– Be kell vallanom valamit... – kezdte, majd nagyot sóhajtott – de olyan nehéz. Tudod Ede, én sohasem voltam egy háztartási kistündér. És eddig az életemben nem is nagyon éreztem, hogy annak kéne lennem, de most............ de most........... most olyan más minden. Én gondoskodni szeretnék rólad! És mégis, bárhogy igyekszem …......felgyújtom a konyhát, elégetem az ételt, de a minimum, hogy repül pár métert, és tönkremegy, mielőtt megkóstolhatnánk...... én olyan...........olyan – és nem találta a szót amit keresett.

De Ede közbeszólt:
– Olyan szeretni való vagy! Igen Magduska, téged nagyon lehet szeretni! És tudod, hogy miért? Hát azért kedves, mert a mai nők már olyan önállóak! Botrányosan önállóak! Már egyedül akarnak autót vezetni, nem akarják, hogy kinyissuk nekik az ajtót, olyan emancipáltak és talpraesettek, hogy dolgoznak, gyerekük van, háztartást vezetnek, és nem akarnak segítséget. Pedig én azért élek. Én azért vagyok, hogy kinyissam egy hölgynek az ajtót, előre engedjem, és ezért jutalmul egyetlen mosolyt kapjak. Tudom, tudom, micsoda ódivatú világnézet!
– Nem Ede, egyáltalán nem az! Én is ezt éreztem, már az elején is! Éreztem, hogy te engeded, hogy olyan elesett legyek, amilyen igazából vagyok! És igen, most elmondom! Felgyújtottam a konyhát!
– Tudom, a kis házi meteoritod! – mosolygott Ede.
– Nem, a TE konyhádat gyújtottam fel az este! – fedte fel a nagy titkot Magduska.

Ede egy darabig egy szót sem szólt.
– És mekkora a kár – kérdezte végül – lehet azért még idén használni?
– Lehet, de függönyt lehetőleg gyorsan kellene venni, és talán egy festés sem ártana. És hidd el, borzasztóan sajnálom, de véletlenül elégtek azok a száraz virágok is!

Ede nem szólt. Kimászott az ágyból, gondolkozva és szó nélkül megállt az ágy végében. Nem nézett Magduskára. Magduska remegett. Csendben elmondott egy imát, de Ede még most sem szólt, csak állt. Végül nagy levegőt vett, és megszólalt:
– Tudod, eddig azt gondoltam, hogy ez menni fog így is, de most mégis azt hiszem, hogy nem....

Magduska szemei könnyel teltek, felemelte a takarót, és az ágy szélére ült, így nem látta Edét. Az ablakon nézett ki, de a könnyeken át nem sokat látott. Lehet, ha nem fordul el, még a rossz látási viszonyok között is elcsodálkozott volna azon, amit Ede tett ez után. A talpig férfi ugyanis nagy szuszogások közepette eltolt egy egész könyvszekrényt az útból, így előtűnt mögüle a sarokban egy dolgozóasztal, rajta egy számítógép, monitor, fénymásoló – nyomtató – szkenner multifunkciós HP gép és egy Tiffany lámpa.
– Igen, azt hiszem itt, az ideje, hogy bekapcsoljuk a számítógépet, és keressünk az interneten egy szállodát, ahol még kapunk helyet egy kis évvégi kiruccanáshoz. – mondta anélkül, hogy Magduska felé fordult volna.

Magduska mindenre számított, csak erre nem.
– Hogy mondod? – kezdte döbbenten – neked van számítógéped?
– Igen drágám, és ne haragudj! Olyan boldog voltam, mikor nem okozott neked semmi gondot, hogy zsidó családból származom, és aztán nem mertelek azzal is gyötörni, hogy számítógépem van itthon. Ez nem igazán méltó hozzánk, tudom!
– Nem értelek kérlek! – esett egyik ámulatból a másikba Magduska. Ennél jobban akkor sem lepődhetett volna meg, ha Ede közli, hogy minden reggel friss kecsketejre alvad vért eszik, hagymásan, erős pistával. De Ede olyan természetesen folytatta, hogy Magduska nem mert közbeszólni.
– Ez csak egy egyszerű asztali gép, semmi komoly, nem szoktam rajta játszani, ne félj! – adta meg a felvilágosítást Ede. Pedig Magduska nem is erre gondolt. A zsidó dolgot nem értette. De nem merte mondani. De a kíváncsiság erősebb volt, mint ő.
– És régóta van ez így? – kezdte rafináltan.
– Oh, már pár éve megvan. Tudod, azért jó találmány ez az internet!
– Oh igen, lehet vele tartani a kapcsolatot a távoli rokonokkal ugye?
– Nos igen, bár nem nagyon van kivel. Tudod, ezt még nem meséltem, de az Apám kitaszított volt, mert nem a Sháden által neki ajánlott lányt vette el, hanem az Anyámat. És Anyám nem abból a közösségből való volt, ők kicsit szabadabban életek. Engem is zsidónak neveltek, hisz tudod – de Magduska csak pislogott nagyokat – körülmetéltek, Anyámékkal tartottuk a sábeszt és az ünnepeket, de mióta nem él, én egyedül már nem végzem el a szertartásokat, így azt hiszem, már nem is számítok igazán annak. És ha a feleségem leszel egy csodálatos napon, akkor már nem lehetünk azok. A gyerekeink már biztosan nem....
– És nem sajnálod? – tért magához Magduska, aki komolyan vette a vallásával kapcsolatos dolgokat, és nem tűrte az istenkáromlást.
– Hát őszintén azt hiszem, nem az számít, hogy az emberek mit gondolnak, hanem hogy belül mit gondol az ember magáról. Én belül hiszek. – és ezzel láthatóan lezárta a témát.
–  Na akkor keressünk valamit..... – és gyorsan pörögtek ujjai a billentyűzeten. – Lássuk csak........... itt van a fővárosban egy csomó, de azt hiszem, hogy kicsit messzebb kellene mennünk, igaz?
– Hát, ha lehet – mosolyodott el Magduska.
– Lehet, persze, hogy lehet. Hogy tetszene például...... Debrecen? Vagy Szeged? Vagy legyen Pécs? Hajdúszoboszló, Bükkfürdő vagy Hévíz?

Magduska ízlelgette kicsit az ajánlatokat, majd azt mondta:
– Legyen Debrecen. Azt mondják, hogy a Kósa Lajos nagyon szépen rendbe tette a várost. Nézzük meg.
– Jó, akkor foglalok teljes panziós ellátással. Szeretnél fürdeni is a gyógyfürdőben?
– Hát miért is ne?

Így aztán, kihasználva még a lehetőséget, azonnal sikerült foglalni az Aranybikában egy szobát.
– Ez nem a gyógyfürdőnél van, de azt mondták, hogy előttük megy a villamos, amivel el lehet oda menni. Ne felejtsük el megkérdezni a villamos számát majd!
– Felesleges – derült jókedvre Magduska – tudtommal az egész városban csak az egyes villamos jár. - Jaj, és ha már az interneten vagy, kérlek keress nekem egy jó főzőkurzust! Elegem van magamból, jó feleséged akarok lenni, mire elveszel.

A bőröndöket becsomagolták, a szomszédasszonytól és a gyerekektől elköszöntek, és lementek a kocsihoz. Magduska megállt a Bogár mellett, ám Ede továbbment.
– Nem autóval megyünk? – bizonytalanodott el Magduska.
– De igen, de ilyen hosszú távra nem a Bogárral. Túl kényelmetlen lenne, és a Bogárnak is eléggé megterhelő egy ilyen út. Az Audit kihozzuk a garázsból, a Bogárral meg beállunk. Nem akarom az utcán hagyni, ha nem használom sokáig.

Magduska csak kapkodta a szemeit, azt sem tudta mit gondoljon. Ede, kitaszított zsidó, két kocsija van, csak úgy leruccanunk vidékre, és foglalt nekem főzőkurzust, vajon mi jöhet még???

Ekkor érték el a garázst. Egy újonnan épített társasházban bérlet Ede garázst.
– Az Audit még akkor vettem, mikor élt a drága Mama, aztán mikor meghalt, nem volt szívem eladni a Bogarat. Az Apám hónapokon át javítgatta és szerelte, hogy jó legyen Anyámnak. Már vagy harminc éve az autójuk volt. Nem, nem lehetett eladni.

Magduska megértette, teljesen meg.

A két autót kicserélték, és boldogan útnak indultak. Biztosan tart még számukra sok meglepetést az élet, de most legalább letudtak belőle párat.